Magazin

Témák

Vörös talpas karácsonyfa

Ahány ház, annyi karácsonyfa, értelmezhetnénk újra az ünnep közeledtével a régi mondást. Vannak, akiknél a minél nagyobb, minél díszesebb fák viszik a pálmát, viszont vannak olyanok is, akiknél az egyszerű a nagyszerű. Néhányan modern díszekkel cicomázzák fel a fájukat, de vannak olyan is, akik inkább a régi, hagyományos díszekre esküsznek. Nos, mint kiderült olyanok is vannak, akik cipőtalpakból készítenek karácsonyfát, méghozzá nem is akárhogy.

Igen, jól olvastátok, van néhány hely, ahol a karácsonyfát cipőtalpakkal díszítik – igaz, Christian Louboutin módra, vörösen, sikkesen. A Louboutin cipőknek otthont adó, New Yorkban található márkaüzletek kirakatait idén ugyanis az ikonikus, vörös cipőtalpak teszik különlegessé.

Az ötlet a londoni Studio XAG nevéhez köthető – idén ugyanis ők kapták a megtisztelő feladatot, ők készíthették el a Louboutin kirakatok karácsonyi designját. Az igézően vörös fák fémszerkezete igazi különlegesség, hiszen olyan vas elemekből, újraalkotott állványokból épül fel, melyek Louboutin párizsi műterméből származnak. Ez azonban még közel sem minden! A stilizált karácsonyfa ugyanis teljesen körbefordul saját tengelye körül, ily módon pedig sokkal inkább művészeti installáció, mintsem egyszerű kirakatdísz.

Képek forrása: Luxuo

Kapcsolódó cikkek:

Ünnepi kirakatok a világ körül
Extrém kedvenc: Alexander McQueen ruha
Karácsonyi ruhatár 1. rész

Zsikla Csaba