Magazin

Tom Ford öltözteti a leghíresebb ügynököt

November elején rántották le a leplet a legújabb James Bond film részleteiről, és a sajtótájékoztatón sok minden más mellett az is kiderült, hogy ki öltözteti majd a világ leghíresebb ügynökét annak legújabb kalandjai során. A Skyfall című Bond film jövőre kerül a mozikba Daniel Craig főszereplésével, aki csakúgy, mint az utolsó, 2008-as filmben most is egy világhírű tervező ruhadarabjait fogja viselni.

Ez a tervező pedig nem más, mint Tom Ford, aki a saját bevallása szerint mérhetetlenül boldog volt, amiért ismét őt bízták meg ezzel a komoly feladattal. A tervezőnek egyébként nem csupán annyi lesz a dolga, hogy biztosítsa a ruhákat, hiszen most stylistként is felügyel majd a forgatáson. Ez pedig azt jelenti, hogy az elejétől a végéig részese lehet majd a film születésének. A ruhadarabokat egyébként egytől egyig Olaszországban készítik, méghozzá kézzel, a szetteket pedig – nem meglepő módon – Tom Ford szemüvegekkel és kiegészítőkkel dobják majd fel.

Ford így nyilatkozott az együttműködéssel kapcsolatban:
„Nem is lehetnék boldogabb! Hihetetlen, hogy ismét én öltöztethetem Daniel Craig-et. Az általa alakított James Bond eleganciájával, stílusával és a luxus iránt érzett rajongásával tökéletesen megtestesíti az általam elképzelt Tom Ford férfit. Nagyon izgatott vagyok, amiért egy ilyen ikonikus figurával történetének lehetek részese.”

Forrás: Luxuo
Képek forrása: Luxuo, New York Times

Kapcsolódó cikkek:

Benus Dániel és a magyar férfidivat
A legjobb kabátok férfiaknak
A jóképű filmsztárok ruhatára
Ilyen egy tökéletes apuka

Zsikla Csaba