Magazin

Témák

Télből rögtön a kora őszbe? – Pre Fall körkép

A ‘régi szép időkben’ egy évben két kollekció került a kifutókra – egy tavaszi-nyári, valamint egy őszi-téli. Az unatkozó milliomosok azonban nem igazán bírtak fél éveket várni arra, hogy kidobálhassák pénzüket a méregdrága ruhákért, erre pedig a divattervezők is hamar rájöttek. Ezért a designerek, bevételeik növelés érdekében rafkós módon elkezdték úgymond kijátszani a nagy szezonokat, és szezonközi kollekciók tervezésére adták a fejüket.

Ennek köszönhető az, hogy megjelentek a cruise vagy resort néven futó nyári, utazós kollekciók valamint a nyár végi, pre-fall (szabad fordításban elő őszi) kollekciók. Ezen kollekciók bemutatásához nem párosulnak grandiózus divatbemutatók, sőt néha még kampányok sem feltétlenül, a lookbookok viszont mindig előkerülnek, így a halandók is bepillantást nyerhetnek abba, hogy milyen stílusban öltöznek a gazdag divatrajongók a nagy szezonok között.

Annak ellenére, hogy még fél lábbal a télben vagyunk, és a tavasz is kicsit távolinak tűnik egyelőre, már a pre-fall kollekciók tartják lázban a divatrajongókat. Ezek közül most mi kiválasztottunk néhányat, név szerint a két kedvencünk a Burberry, és a DSquared2 valamint a Calvin Klein kollekcióját. Most azonban úgy döntöttünk, hogy a mainstreamtől kicsit távolabb álló kollekciót is kiszemelünk, így esett a választás a Maison Martin Margiela kollekciójára is valamint a divattervezésben újabban igencsak jeleskedő celeb stylist Rachel Zoe munkáira.

- A nagyobb méretű képekért és a teljes kollekciókért kattintsatok a linkekre! -

BurberryA megszokott tökéletes angolság

A Burberry az idei kora őszt is ugyanúgy képzeli el, mint eddig már sokszor. Ugyanaz a klasszikus stílus jellemzi pre-fall kollekciójukat is, mint amit már megszokhattunk tőlük, az izgalmas és fiatalos lendület és a játékos elemek felbukkanása pedig szintén nem marad el. Igaz, a kollekciót elsősorban a második világháborút megelőző évtizedek, pontosabban az 1930-as évek kontextusában lehet a legjobban értelmezni.

Hogy ez mit is jelent pontosan? Nos, itt arra gondolunk, hogy Christopher Bailey, a divatház kreatív igazgatója a 30-as évek sziluettjeit, fazonjait, színeit, anyagait valamint negédesen finomkodó stílusát vette alapul, mikor megtervezte legújabb kollekcióját. Éppen ezért kap komoly szerepet a gyapjú és a tweed, valamint a sötétebb, visszafogottabb színpaletta.

Külön kedvenceink közé tartoznak a kollekcióhoz tartozó kiegészítők, és az itt-ott felbukkanó, ruhákat díszítő rajzolt kutyus minták. A Burberry tőlünk ezekért – meg persze sok minden másért is – piros pontot kap!

   
   

Calvin KleinSikkes homokóra-fazon

A Francisco Costa által vezetett divatház stílusát az abszolút minimalista sikk jellemzi. Ha a márka ruhadarabjaira gondolok, akkor mindig André Leon Talley jut eszembe, aki nagy valószínűséggel az ilyen darabokra mondaná egyszerűn ezt, hogy ‘clinical’. Nem is tévedne sokat, hiszen tökéletesen megragadná a lényeget – a szabások pengeélesek, akár egy szike, az öltések precízek, az outfitek tiszták és szinte sterilek akár egy műtő, igaz, a rideg kórházi árnyalatokat ezúttal a sebtapasz színére emlékeztető bézs és barna árnyalatok váltották fel, legalábbis a pre-fall kollekció erejéig.

A fazonoknál a homokóra-jelleg kap főszerepet – a vékonyított, karcsúsított derékrész a kabátoknál, a ruháknál és a blézereknél is egyaránt felfedezhető. A korábban említett bézs mellett pedig a khaki, a szürke és a fekete szín jut főszerephez.

   
   

DSquared2Jó kislány, rossz kislány

A DSquared2 tervezőpárosa - Dean és Dan - az előző szezonokban olyan kollekciókat mutatott be, melyek leginkább vagy egy nagy kempingezésre emlékeztettek, vagy egy hatalmas zenei fesztivál forgatagára. Az egyik pillanatban még pecás szerelést viselő, esőkabátos modelleket láthattunk vonulni a kifutón, a másikban pedig sörösüvegeket zúzó, sárban dagonyázó junkie-kat.

Ehhez képest a pre-fall ruháik meglepően visszafogottak. Bár talán nem is ez a legjobb szó, hiszen ezek a ruhák is rikító színűek, feltűnőek és itt-ott meglehetősen vadra sikerültek, de mégis jóval konszolidáltabbak, mint azok a szettek, amiket a tavaszi-nyári kollekciójukban láthattunk. Szerephez jutnak a kötött pulóverek – melyek közül a színátmenetes darab egyszerűen zseniális -, feltűnnek kissé kommersz jellegű szövetkabátok és fazonírozott blézerek is melyeket a dandy stílus jegyei kovácsolnak egységessé.

A lookbooknak pedig ezúttal hazai vonatkozása is van, méghozzá az, hogy a képeken egyik legsikeresebb magyar modellünk, Palvin Barbi látható. Az immár nagykorúvá érett Barbi azonban most nem bájos, kedves lányos arcát mutatja, a képekről legalábbis inkább itt-ott morcos, kokettáló tekintettel néz ránk vissza. Pont ezzel az attitűddel testesíti meg azt az elkanászodott keresztény lányiskolás diák imidzset, amit a tervezők kitaláltak.

   
   

Maison Martin MargielaMinden a kabátokról szól

Valahogy eddig, egy egészen megmagyarázhatatlan oknál fogva nem ejtettünk szót erről a divatházról. Talán nem volt még olyan igazán megfelelő apropó, melynek kapcsán szóba kerülhetett volna, viszont ami késik, nem múlik.

A kollekcióhoz tartozó képeket nézegetve figyelmünk azonnal a különleges kabátokra szegeződött. Azokra a kabátokra, melyek hordhatónak abszolút hordhatóak, mégis valahogy merőben eltérnek a megszokottól, mégis van bennük valami, ami szinte földöntúli misztikumot kölcsönöz nekik. Persze maga a 32 look-ot felvonultató kollekció nem csupán a kabátokról szól. Találunk ízléses, visszafogott koktélruhát, áttetsző maxi dress-t is a kollekcióban, sőt a kiegészítők sem maradhatnak el, és a csizmák is érdemelnek egy említést.

Rachel ZoeLetűnt évek stílusa

Az amerikai celeb világ első számú stylistja, Rachel Zoe néhány szezonnal ezelőtt adta divattervezésre a fejét. Kicsit ki akarta bővíteni vállalkozását, ami elég jól sikerült, hiszen azóta is sorra mutatja be újabb és újabb kollekcióit.

Igaz ezen kollekciók többsége megragadt a 60-as, 70-es évek stílusába, méghozzá a lehető legjobb értelemben. Rachel Zoe ugyanis köztudottan megszállott rajongója mindennek, ami vintage és keményen ragaszkodik ahhoz, hogy ez rendre vissza is köszönjön munkásságában. Mostani, pre-fall kollekciójában is olyan ruhadarabok kapnak szerepet, melyek múlt évtizedeit idézik, különös figyelmet fordítva Jackie Kennedy stílusára. 

Persze lévén, hogy még mindig jeleskedik a sztárok öltöztetésében és a vörös szőnyeges eseményekre való felkészítésben arra is oda kellett figyelnie, hogy jelenlegi kliensei is megtalálják önmagukat a kollekció egy-egy szettjében. Anne Hathaway és Cameron Diaz például egészen biztos odáig lesznek a kollekció láttán.

Képek forrása: Style.com

Kapcsolódó cikkek:

Kolosszális divatvideók, zseniális kisfilmek
Kedvencek és bukások - tavaszi kampány körkép
Kedvenc tavaszi kampányok - 2.rész
Az év legjobb Vogue címlapjai
Cipők és táskák, melyekért rajongunk

Zsikla Csaba