Magazin

Témák

Tehetséggondozás hátrányos helyzetű gyermekek számára

A Csányi Alapítvány immár nyolcadik éve támogatja a tehetséges, hátrányos helyzetű gyermekeket az Európa-szerte egyedülálló Életút Programban, amely hosszú távon, egészen a diploma megszerzéséig segíti a fiatalokat. Dr. Radoszáv Miklóst, az alapítvány operatív igazgatóját kérdeztük a szervezet kiemelkedő eredményeket elért tehetséggondozó programjáról.

Mit jelent a tehetséggondozás? Milyen módszert alkalmaz a Csányi Alapítvány?

Alapítványunk a tehetséggondozással, képességkutatással foglalkozók többségével egyetértve azt vallja, hogy minden gyermek tehetséges valamiben, aminek kibontakoztatása, beteljesülése nagyban függ a körülményektől. Mi az Alapító, Dr. Csányi Sándor szándékának megfelelően, arra vállalkozunk, hogy minél korábbi életkorban találjuk meg a tehetségígéreteket. Ezért tartjuk a beválogatásainkat 10 éves korban és ettől kezdve 10-14 évi együttdolgozásra hívjuk a gyereket és családját. Hiszünk a korai kiválasztás, a hosszútávra előre tervezett munka, a szülőkkel együtt végzett nevelés és a személyre szabott mentorálás sikerében.

Milyen eredményei vannak az Alapítvány tehetséggondozó programjának?

A Csányi Alapítvány Életút Programja mára már 180 kiemelkedő képességű, hátrányos helyzetű gyermeknek ad esélyt képességei kibontakoztatására, ez a szám pedig az idén további 45 fővel bővül 3 helyszínen az országban (Pécsett, Nagybajomban, Szegeden). Az Alapítvány immár 5 egyetemistával büszkélkedhet (idén további 9 fő készül a felsőoktatásba), akik 8 éve az első csányis diákok közt kerültek be ebbe az inspiratív és barátságos közegbe, amely a gyermekek második otthonául is szolgál. A gyerekek kiváló eredményeket értek el, a sikeres vizsgákon és év végi bizonyítványokon túl több tanulmányi versenyt is nyertek.

Ön számára mi a legnagyobb siker?

Az eltelt évek bizonyították, hogy a Program működőképes, sikeresen vezeti az egyetemig támogatottjait, de talán ami a legfontosabb, hogy a kemény munka ellenére is boldog gyerekek az Alapítvány tagjai, akik erős, összetartó közösséget alkotnak, felelősséget éreznek egymás és az Alapítvány iránt. Nagy öröm számukra, hogy a szülők körében is formálódik ez a közösség, valamint hogy 2015-re a támogatottjaink száma várhatóan 300 fő fölé kerülhet.

„A tehetségek felfedezése és segítése közös ügyünk, a legjobb befektetés” - mondja Csányi Sándor, az alapítvány alapítója. Hogyan segíthetik az alapítvány munkáját azok, akik hasonlóan gondolják mindezt?

Az Alapítvány eddig is nagyon sok segítséget kapott a lakosságtól 1%-os felajánlások, önkéntes munka, vagy természetbeni és egyéb szakmai támogatás révén. Hálásak vagyunk mindazoknak, akik eddig is segítették a működésünket, hiszen minden felajánlás hozzájárul ahhoz, hogy több hátrányos helyzetű gyereket segítsünk tehetségük kibontakozásában. Az idén is várjuk az 1%-os felajánlásokat adószámunkra: 18186464-1-43, és bízunk benne, hogy jövőre még több gyermekkel bővíthetjük a programot.