Magazin

Témák

Tavaszi ruhatár különböző testalkatokhoz

Gyakran tapasztalhatjuk ruhapróbálás közben, hogy valamiért nem igazán áll jól rajtunk egy ruha, az összképben nem stimmel valami. Ez a megmagyarázhatatlan érzés többnyire annak köszönhető, hogy nem testalkatunknak megfelelő ruhát próbálunk. Segítünk, hogy milyen fazonokat érdemes keresni, illetve kerülni.


Hogyan döntsd el, hogy milyen testalkatod van?
Bár első látásra lehet, hogy nehéz behatárolni magunkat egy kategóriába, testünk arányai azonban könnyedén eldöntik a kérdést. Elég hozzá egy centiméter szalagot elővenni, és megmérni a mellkasunk, derekunk és csípőnk körméretét. Ennek a három pontnak a különbségével már behatárolhatjuk a testalkatunkat:

Körte: a csípő jóval szélesebb, így sokkal nagyobb az eltérés a derékhoz és a mellkashoz képest.

Banán: ennél a típusnál szinte mindegyik adat megegyezik, alig van köztük számottevő különbség.

Alma: a derékhoz és csípőhöz képest sokkal erősebb a felsőtest, tehát a mellkas esetében nagy a differencia.

Homokóra: a mellkas és a csípő mérete nagyjából megegyezik, viszont a derék sokkal kisebb körméretű.

Megjegyeznénk, hogy egy testalkaton belül is eltérőek a szabályok, hiszen minél erőteljesebbek a már említett három testrész közötti különbségek, annál fokozottabban oda kell figyelni az öltözködésre.

Hirdetés

Körte alkat
Talán a körte testalkatú lányoknak okoz leginkább gondot a vásárlás, hiszen az erős fenék és a vastag combok lekorlátozzák, hogy milyen ruhák állnak jól nekik. Hogy egyensúlyba hozzuk a testünket, erősítenünk kell a felső részt és kicsit elrejteni az alsóbb régiókat. Ez nem azt jelenti, hogy burkolózzunk leplekbe, sőt!

Keressük: a ruhák és szoknyák esetében a csípőtől A-vonalban bővülő darabok a legelőnyösebbek, illetve jöhetnek az egyenes szárú, élrevasalt nadrágok is. A derékhangsúlyos, övvel ellátott kabátok és ruhák szépen kiemelik a vékony derekat, és elterelik a figyelmet az erősebb részekről. Keressünk különleges szabású, oldalt fekete ruhákat, melyek optikailag slankítanak (lsd: Kate Winslet Stella McCartney ruháját)

Kerüljük: a skinny nadrágok és a leggingsek tiltólistások, a csőruhák és a miniszoknyák is kerülendőek. Az oldalzsebektől és a nagyon bő nadrágoktól is búcsúzzunk el, melyek még jobban erősítenek ott, ahol nem kéne.

Sztárok: Jennifer Lopez, Eva Mendes, Kate Winslet

Mango sötéték-fehér ruha, H&M virágos ruha, Zara szandál, Mango csíkos ruha, New Yorker ballonkabát

Banán alkat
A banán alkatú lányokra szokták azt mondani, hogy fiúsak, hiszen hiányoznak a nőies domborulataik. A cél ennél a testalkatnál, hogy hangsúlyozzuk a felső és az alsó régiót úgy, hogy közben szűkítjük a derék vonalat.

Keressük: A push-up melltartó, a vízszintes csíkozású, fodros felsők és szoknyák pótolják a hiányzó idomokat. A pliszírozott és rakott szoknyák most amúgy is divatosak, viseljük őket! A skinny csípőnadrágot ennek a testtípusnak találták ki, mindenféle hosszúságban jól állnak.

Kerüljük: Az egyenes vonalú ruhák, a nagyon feszülő ruhák és pánt nélküli felsők még inkább kihangsúlyozzák a fiús alkatot. A teljesen sötét, fekete szettek kerülendőek, mert még inkább karcsúsítják az alakot.

Sztárok: Kate Hudson, Cameron Diaz, Kim Catrall

H&M farmer, Bershka öv, Mango ruha, Esprit felső, Bershka cipő, H&M csíkos póló

Alma alkat
Az alma típusú lányoknál a felsőtest és a vállak nagyon erősek a derékhoz és a csípőhöz képest. Ebben az esetben pont a körtéknél tanácsolt tippek ellenkezőjét kell alkalmazni, tehát elterelni a figyelmet a felsőtestről és erősíteni az alsó testtájakat.

Keressük: Inkább az egyszerű felsőrészű ruhákat és pólókat részesítsük előnyben, a pánt nélküli darabok is elterelik a figyelmet. A csípőnél található rafinált díszítések, fodrok, a tulipánszoknya mind-mind erősítik az alsó részt. Ha ráadásként övvel hangsúlyozzuk a derék vékonyságát garantált az összhang. Az A-vonalú ruhákkal érdemes próbálkozni.

Kerüljük: A vízszintes csíkozású, túldíszített, csillogó felsők mindenképpen kerülendőek. A nagyon széles V-kivágás és a garbók sem előnyösek, valamint a magas derekú nadrágok is kerülendőek, mert összenyomja az alakot.

Sztárok: René Zellweger, Naomi Campbell, Charlize Theron

Mango maxi ruha, Zara szoknya, H&M ujjatlan blúz, Esprit fekete ruha, Stradivarius peep-toe

Homokóra alkat
A homokóra alkatúak a legszerencsésebb nők, hiszen testük egyensúlyban van, nőies idomaikat nem kell takargatniuk. Ha túl hangsúlyos egy-egy terület, akkor azzal is könnyedén lehet játszani és optikailag kicsinyíteni őket.

Keressük: A dekoltázs és a derék hangsúlyozása mindenképpen előnyös (de azért ne vigyük túlzásba), válasszunk a testet finoman követő fazonú ruhákat és szoknyákat.

Kerüljük: A nagyon passzentos szoknyák és nadrágok túlságosan erősítik az alsó területeket, így inkább bővülő szoknyát vagy egyenes szárú nadrágot válasszunk.

Sztárok: Salma Hayek, Jessica Alba, Halle Berry

New Yorker ruha, H&M fekete ruha, Zara szandál, Pull and Bear öv, Zara fekete ruha

Kapcsolódó cikkeink:
Könnyed tavaszi szettek férfiaknak
Dobd fel szettedet egy színes táskával!
A magyar modellek meghódították a divatheteket  
Divat a giccs - a szezon új mániája

Képek forrása: Zimbio

Mihály Viktória