Magazin

Témák

Sztárnagykövetekkel debütált a Triumph új kollekciója

Instagram oldalunkon már láthattátok, hogy múlt héten a Triumph sajtótájékoztatóján jártunk, ahol az új kollekcióval ismerkedhettünk meg a sztárnagykövetek segítségével. Idén ősszel a fehérneműk esetében is hódítanak a színek és mindent visz a csipke.

triumph nagykövetek

Liptai Claudia, Tatár Csilla és Ábel Anita, a Triumph közismert nagykövetei mellett a brand civil képviselői segítségével ismerkedhettünk meg a 2015-ös őszi-téli kollekcióval. A divatbemutatóval egybekötött eseményen debütált az Amourette termékcsalád, melyről a nagykövetek személyes tapasztalataikat is megosztották: „Valójában egyik darabra sem tudnék nemet mondani, a body is nagyon izgalmas, a királykék és lilás árnyalatok pedig gyönyörűek. Szeretem, ahogy beleköltöznek a színek a fehérneműkbe”vélekedett az új kollekcióról Liptai Claudia. „A melltartóknál a csipkés modelleket kedvelem, mivel optikailag picit kicsinyít a mellen, ami egy bizonyos méreten és életkoron túl szerintem nem hátrány” – tette hozzá a színész-műsorvezető.

Triumph új kollekció

Ábel Anita is hasonlóan gondolkodik a csipkéről: „A body-ba egyből beleszerettem, pedig korábban nem tartottam praktikusnak, de ez az Amourette modell olyan, mintha nem lenne rajtam semmi. Általában én is a csipkéket választom, bár tény, hogy a szilikon-merevítős fazonban egy házat is felépítek anélkül, hogy kényelmetlen lenne.”

Triumph modellek

Triumph modellek

Az eseményen készült fotók mellett megmutatjuk néhány személyes kedvencünket is. Ahogy említettük a színek dominálnak az új kollekcióban, a mályva mellett a smaragdzöld, a királykék, a fekete és a bordós árnyalatoké a főszerep. A színek mellett meg kell említenünk a fazonok sokféleségét is, hiszen a merevítő nélküli melltartóktól kezdve a push-up-ig, a tangáktól a francia bugyikon át az alakformáló magas derekú darabokig számos opció közül válogathatunk.

triumph kedvencek

Triumph fw15

Képek forrása: Triumph