Magazin

Témák

Szakadó esőben is kéz a kézben

Nehéz eldönteni, hogy egy végtelenül romantikus, vagy egy vidám, mókás kiegészítőről van szó, annyi viszont biztos, hogy ez az esernyő egy kifejezetten egyedi darab. Az is biztos, hogy mostantól kezdve a szakadó esőben sem kell egyedül sétálgatnunk, hiszen ha beszerzünk egy ilyen darabot, akkor mindig lesz velünk valaki – vagy ez esetben inkább valami – akinek foghatjuk a kezét.

Sokféle esernyővel találkozhattunk már az évek során – láthattunk vidám, színes darabokat, minőségi anyagokból készült, luxus esernyőket, olyan ötlettel azonban korábban még nem ismerkedhettünk meg, mint amilyennel most a Starkweather állt elő. A márka által készített esernyő fogantyúja ugyanis egy emberi kezet formáz meg, ami azt jelenti, hogy az esernyő ezentúl már nemcsak egy hasznos kiegészítő lesz, hanem egy olyan társ, aki megóv a hideg záporoktól, zivataroktól, és akire mindig lehet számítani.

A kézfogós esernyő a különleges design fogantyút leszámítva kifejezetten visszafogottnak, elegánsnak és klasszikusnak tűnik, melyet azok a kampányfotók is bizonyítanak, melyek nemrég kerültek bemutatásra. Igaz, kampányképeken eső helyett csak egy csinos modell tűnik fel az esernyő mellett – méghozzá fehérneműben, ami egyébként váratlan, de kellemes meglepetésnek számít. A remek fotókat egyébként a remek New yorki művészpáros, a Hering&Hering készítette.

A Starkweather esernyőt egyébként az alábbi linkre kattintva akár meg is rendelhetitek. Az ára 350 dollár, vagyis körülbelül 75 000 forint.

Képek forrása: Designscene

Kapcsolódó cikkek:

Remek szemüvegek a Lacoste-tól
A legújabb divat egyenesen New Yorkból
Military stílus és luxus kiegészítők
Megmutatjuk a hazai üzletek őszi kínlatát

Zsikla Csaba