Magazin

Témák

Őszi beauty újdonságok

Az ősz nem csak a ruhák terén szól a váltásról, a szépségápolás világában is megjelentek a legújabb kollekciók. A hatalmas dömpingből ezúttal négy márkát választottunk ki, köztük van a Gucci is, mely az első sminkkollekciójával debütál!

Chanel

Bobbi Brown
Katie Holmes után ismét egy világsztárral kezdte az őszi szezont a Bobbi Brown, mégpedig nem mással, mint az egyik legfelkapottabb modellel, Kate Uptonnal. Kate egyrészt a márkától már megszokott smokey nudes kampányban látható, illetve a pirosítókat és a rúzsokat promózó fotókon.

bobbi brown

bobbi brown kate upton

Gucci
A Gucci első sminkkollekcióját köszönthetjük idén ősszel. Nagy várakozások előzték meg a divatház új vonalát, az első fotókat már májusban láthattuk, de a teljes kollekció nemrég debütált. Sötét – a ruhakollekció tónusaival megegyező – árnyalatok a jellemzőek, melyek megjelennek a mono és négyes szemhéjpúdereken, a rúzsokon és a szájfényeken is. Alapvetően tetszik a kollekció, csak a logózást érezzük kicsit túlzásnak.

gucci

Dior

Dior-Omotesando-Fall-2014-Collection

Nem mindennap van lehetőségünk egy világmárka sminktermékeit kipróbálni. Nemrég az Il Bacioban voltunk, ahol a Dior sminkesei mutatták meg a szezon újdonságait egy sminktanácsadás keretében. Kipróbáltuk a Capture totale flash défantigant regard -ot, melynek kampányarca Sharon Stone, illetve az ajakdúsító Lip maximizer-t is.
A márka mégnagyobb hangsúlyt fektet az új szezonban a színekre, mind a szemhéjpúderek, mind a rúzsok és a körömlakkok terén rengeteg új árnyalattal találkozhatunk.

dior

natalie portman

Chanel

chanel x axente vanessa

A Chanel ismét a magyar modellt, Axente Vanessát választotta kampányarcának. Érdekes, hogy annak ellenére, hogy az őszi kollekcióról beszélünk egy kifejezetten élénk, világos tónusokat felvonultató palettáról van szó – ahogy ezt Vanessa sminkén is láthatjuk. Külön ki kell emelnünk a Chanel Rouge Allure Gloss kampányát, illetve a gyönyörű szájfényeket, melyeket legszívesebben azonnal kipróbálnánk.

chanel

Képek forrása: Chicprofile
Mihály Viktória