Magazin

Témák

Oscar 2015

Alig pár órája ért véget a 87. Oscar-gála, mi máris itt vagyunk a legjobb női és férfi outfitekkel, illetve néhány mellényúlást is mutatunk. Már most szólunk, nálunk abszolút Givenchy és Versace sikert hozott a díjátadó.

jennifer-aniston

Azt kell, hogy mondjuk, az idei felhozatal sokkal erősebb volt, mint az elmúlt két évben. Igaz, hogy a hatalmas, lenyűgöző nagyestélyik ismét elmaradtak, de ezt már a trendeknek tudjuk be, olyannyira, hogy azokat méregettük bizalmatlan szemekkel, akik mégis bevállalták az uszályos költeményeket. Így megint a letisztult fazonú, de rafinált részletekkel megtoldott ruhák hódítottak. Lássuk is a legjobbakat!

Vörösre vöröset
A vörös szőnyeges felvonulásokon sokáig tiltólistásak voltak a piros ruhák, mondván, hogy a sztárok „beleolvadnak” a háttérbe. Szerencsére ez az íratlan szabály az évek múltával fokozatosan felengedett, így nem meglepő, hogy idén számos vörösbe öltözött színésznőt láthattunk. Mindenki kedvence Rosamund Pike virágmintás Givenchy ruhája lett az idei évben, de Dakota Johnson is hódított aszimmetrikus Saint Laurent-jével. Aki viszont nagyon mellényúlt, az Solange Knowles volt, az egyedi ízlésű énekesnő bő Christian Siriano kreációját nem tudjuk megmagyarázni.

voros

A klasszikus fekete újra támad
A tavalyi gálához hasonlóan idén is sokan szavaztak a fekete outfitekre. Cate Blanchette – akit inkább világosabb „tündés” színekben szoktunk meg – ezúttal fekete ujjatlan Maison Margiela estélyiben jelent meg, melyet egy türkiz nagyméretű nyaklánccal dobott fel, Margot Robbie mélyen dekoltált, lenge Saint Laurent ruhát választott. A kedvencünk mindenképpen Siena Miller volt, aki masnikkal díszített Oscar de la Renta darabot viselt.

fekete

Meryl Streep nem hazudtolta meg önmagát és ahelyett, hogy a fiatal kolléganőivel versenyzett volna, hozta saját stílusát, bár a blézer, fehér blúz és maxi szoknya kombináció nem sok újdonságot hozott, de mégis szerettük. Végül szintén jutott egy elhibázott döntés a fekete outfitek közé is, a legjobb női mellékszereplő díját átvehető Patricia Arquette fekete-fehér Rosetta Getty ruhája nem lett volna rossz, de nem igazán volt előnyös a színésznő alkatához.

ff

Az elegáns kék és zöld
Tavaly elsöprő többséggel nyert a sötétkék, idén azonban osztoznia kellett a zölddel. Jessica Chastain mellbedobással nyert, dekoltázsát gyönyörűen kihangsúlyozó sötétkék Givenchy ruhájában gyönyörű volt, igazi klasszikus szépség. Az énekesnőből lassan színésznővé avanzsáló Rita Ora volt az egyik, aki bevállalta az uszályos estélyit, sötétkék és arany kombinációjú Marchesa darabot választott.

kek

Scarlett Johansson smaragdzöld Versace ruhájában mutatta meg szülés utáni alakját – ami mondanunk sem kell, tökéletes. America Ferrera szintén a zöldre szavazott Jenny Packham estélyijében gyönyörű volt (bár a frizurájával nem voltunk teljesen elégedettek, szerintünk egy konty sokkal jobban állt volna neki).

zold

Tökéletes fehér
A fekete ellenpontjaként szintén sokan döntöttek a fehér ruhák mellett, melyek fő díszítőelemei a gyöngyök voltak. A legjobb színésznő szobrát átvehető Julianne Moore Chanel Haute Couture költeményét például nem kevesebb, mint 80 ezer (!) gyöngy díszítette. És ha már gyöngyök, akkor meg kell említenünk Lupita Nyong’o–t, aki tavaly világoskék Prada estélyijével lopta el a show-t, idén Calvin Klein Collection ruhájával tette ugyanezt. Marion Cotillard nem meglepő módon Dior Haute Couture modellben jelent meg, mely kicsit emlékeztetett arra a darabra, melyben az Oscar-díjat vette át néhány éve. Reese Witherspoon fekete csíkokkal szabdalt Tom Ford ruháját sokan a színésznő eddigi legjobb választásának titulálták, szerintünk azonban volt már ennél sokkal szebb is – nem mintha ez a letisztult szabás nem állt volna jól neki.

feher

Ezüstös csillogás
Lady Gaga mindig gondoskodik arról, hogy izgatottan várjuk ruhaválasztásait, és annak ellenére, hogy nem nyers húsba csomagolva érkezett a Kodak Színházba, ismét sikerült meglepnie bennünket. Pedig „csak” egy fehér alapon ezüsttel díszített Azzedine Alaia estélyiről van szó, mely azonban hatalmas körméretével és a hozzá társított vörös kesztyűvel döbbentett meg. Szintén ezüstös és szintén uszályos ruhát választott Felicity Jones. Bár Alexander McQueen ruhájával nem volt különösebb gondunk, az összhatást tekintve a nagy áttörés azonban valahol elmaradt. A monumentális költemények közül kilóg a sorból Naomi Watts ezüst-fekete Armanija, valószínűleg pont ezért aratott nálunk sikert.

EZUST

Visszafogott púderek
Néhány éven keresztül nagyon népszerűek voltak a púderes tónusok. Nos, idén kevesebb ilyen árnyalattal találkoztuk, viszont azok mindegyike gyönyörű volt. Anna Kendrick és Gwyneth Paltrow egyaránt rózsaszín ruhát választott, előbbi egy Thakoon modellt, utóbbi egy Ralph & Russo aszimmetrikus darabot. Mindkét színésznő csodaszép volt, visszafogottan elegánsak. Közülük azonban kiemelkedik Zoe Saldana púderrózsaszín Versace estélyije különleges „hajtogatott” szabásával. Rendszeresen dicsérjük a fiatal színésznőt, így nem csodálkoztunk most sem, hogy ismét tökéletes volt a megjelenése.

puder

Különleges kedvencek
Elsőként meg kell említenünk Jennifer Lopezt, aki Elie Saab-tól választott gyönyörű, mélyen dekoltált estélyit. Másik kedvencünk a várandós Keira Knightley volt, akinek egyrészt remekül állnak a plusz kilók, másrészt Valentino Haute Couture virágos-feliratos ruhája csodálatos volt. A végére hagytuk az abszolút győztes Emma Stone-t, különleges árnyalatú Elie Saab ruhájával mindenkit levett a lábáról.

kulonleges

Sztárpárok
Természetesen nem hagyhatjuk ki a sztárpárokat sem, most csak kedvenceinket mutatjuk meg. Behati Prinsloo és Adam Levine a fekete-vörös párosra szavazott. A frissen házasodott Benedict Cumberbatch és Sophie Hunter szintén a piros-feketét választotta egy kis fehérrel kiegészítve.

parok

Jennifer Aniston és Justin Theroux nagyon jól mutattak egymás mellett, Justin a klasszikus szmokingra szavazott, míg Jen egy csillogó Versace ruhát választott. Természetesen az est házigazdája, Neil Patrick Harris sem hiányozhat a felsorolásból, férjével David Burtka-val pózolt a fotósok előtt.

parok1

A férfiak
Tény, hogy a férfi alkalmi ruhák kevesebb mozgásteret hagynak a kreativitás kiélésében, főleg, hogy az utóbbi években kifejezetten divatosak lettek a klasszikus háromrészes szmokingok. Így a férfi sztárok megjelenésével kapcsolatban ne számítsatok nagy durranásra, de azért akad egy-két bátor jelentkező, aki meg merte törni a fekete-fehér szentségét.

oscar pasik

Például a legjobb férfi főszereplő díját bezsebelő Eddie Redmayne, aki gyönyörű kék Alexander McQueent viselt – nekünk ő volt a kedvenc. Miles Teller és Ansel Elgort is kék Prada öltönyre szavazott, ami nem is csoda, hiszen mindketten szerepelnek az olasz márka tavaszi kampányában.

oscar pasik

Azonban nem ez a hármas volt az, aki kilógott a sorból. Tavaly Pharrell borzolta a kedélyeket rövidnadrágos szettjével, most Will.i.am volt az aktuális lázadó melegítő nadrágjával és csíkos ingével. Bár hagyományos öltönyt választott, mégis azonnal kitűnt a tömegből Jared Leto, aki tavaly – Oscar díja mellett - nagyméretű bordó bársony csokornyakkendőjével tette emlékezetessé belépőjét; illetve az est házigazdája, a már említett Neil Patrick Harris. Mindketten a halványszürke árnyalatra voksoltak, Leto Givenchy ruhájához fehér lábbelit vett, Harris viszont fekete cipőt társított Brunello Cucinelli öltönyéhez.

szürke

párok

párok

Képek forrása: FGRThe Fashionisto