Magazin

Témák

Öltözz az ősz színeibe!

Az őszt azért is szeretjük, mert millió színárnyalat jellemzi. Korábban a nyár végén beköszöntött a szürke és a fekete fennhatósága, ami jellemezte az egész őszi-téli szezont. Szerencsére az utóbbi években egyre inkább „kiszínesedett” a divatvilág, és a divat terén is hasonlóan izgalmas árnyalatokra számíthatunk, mint a természetben.

A mustársárga, a barna, a bordó és a zöld fennhatósága egy jól variálható, megunhatatlan ruhatárat eredményez. Aki amúgy is szereti ezeket az őszies színeket, az bátran szerezzen be mustársárga nadrágot, zöld kabátot – jövő évben is nyugodtan felveheti majd. Van azonban olyan, aki kicsit óvatosabban bánik a szezonális színekkel. Az alapruhatár szempontjából nem is baj, ha viszonylag olcsóbb, könnyebben lecserélhető ruhadarabokat szerzünk be színes változatokban. Hiszen egy pulcsit vagy nyakmelegítőt még mindig könnyebb lecserélni, mint egy színes kabátot, amit már meguntunk. Mindkét lehetőségnek utánanéztünk, hogy miként lehet variálni őket a ruhatárunkon belül.

Ha nem szeretnénk alapvetően megbolygatni a gardróbunkat, akkor csak egy-egy őszi árnyalatú ruhadarabot szerezzünk be. Mindegy, hogy az egy piros, vagy zöld pulóver, a szokásos fehér inggel, és farmerszoknyával remekül mutat majd. A gallért ne felejtsük el kitűrni!

Ha bevállalósabbak vagyunk, akkor válasszuk a szezon kedvencét, a kockás tweed blézert! A preppy stílus alapjául szolgáló barna ruhadarab szerencsére minden őszi színnel jól variálható, legyen az egy mustársárga nadrág vagy barna pulóver.

F&F pulóver, Mango blúz, New Yorker szoknya, Reserved csizma, Pull and Bear táska, H&M blézer, Reserved táska, Pull and Bear pulóver, Reserved nyakmelegítő, Reserved nadrág

Kedvenc barna nadrágunk is jó szolgálatot tehet, hiszen alapdarabként használhatjuk őszi ruhatárunkban. Elég egy egyszerű színes pulóver hozzá és egy ütős táska és már kész is az őszi szett. Ha kicsit snassznak érezzük, vegyünk fel hozzá egy hasonló tónusú színes kendőt vagy nyakmelegítőt!

Akik nem akarnak teljesen őszi színekbe öltözni, azoknak tökéletes alternatíva lehet a farmer-blézer-pulcsi párosítás. A vastag tweed blézerek alá nyugodtan vegyünk fel egy vékony pulóvert, így nem csak divatosak leszünk, de még fázni sem fogunk.

New Yorker sárga pulóver, Pull and Bear nadrág, Zara táska, OPI lakk, Reserved fehér pulóver, Esprit zöld póló, Reserved bokacsizma, H&M blézer, Stradivarius balerina cipő, Reserved farmer

Bármennyi színes ruhadarabot is választunk, nem kell attól félünk, hogy öregesek vagy éppen unalmasak leszünk. A kitűrt gallérok, a kicsit extrémebb cipők vagy egy-egy divatos ékszer máris feldobja a konzervatív blézeres összeállítást is!

Kapcsolódó cikkeink:
Őszi ruhatár alacsony lányoknak
Nőies alapdarabok három árkategóriában
Színes egyéniség vagy? Maradj az télen is!

Képek forrása: Reserved 2012 ősz-téli kampány
Mihály Viktória