Magazin

Témák

New York tervezői Japánnak segítenek

A nemrégiben Japánban történt természeti katasztrófa mindannyiunk számára lesújtó volt. Az egész világ összefogott annak érdekében, hogy segítő kezet nyújtson, és úgy tűnik, a divatszakma képviselői is igencsak komolyan veszik a témát.

A természeti katasztrófa után már írtunk arról, hogy milyen nehéz helyzetbe került a japán iparon belül a divatipar is. Ezúttal New York-ban fogott össze hatvan divattervező, akik hétvégén egy impozáns szállodában fognak különleges kiárusítást tartani. A befolyt összeget több különböző segélyszervezet számára ajánlják fel, ezzel segítve az ázsiai ország szerencsétlenül járt lakosait. A tervezők táborát olyan ismert nevek erősítik, mint Alexander Wang, Diane von Furstenberg, vagy éppen a Proenza Schouler tervezőpárosa. 'Összeállítottuk az álmaink tervezőinek listáját, és szinte mindenki elsőre igent mondott. Aki visszautasította az ajánlatot, az is csak azért tette, mert nem volt raktáron feles készlete.' – mondta a Barneys New York áruház női osztályának egykori vezetője, aki jelenleg a jótékonysági rendezvény szervezője.

Remélhetőleg nagy sikerrel járul az akció, hiszen Japánnak most minden segítségre szüksége lesz!

Forrás: WWD
Képek forrása: nymag.com, beauty.about.com, blog.newsok.com

Kapcsolódó cikkek:

A divatvilág is Japánra figyel
Less be a New York Fashion Week kulisszái mögé
A divatipar legnagyobb ünnepe

Zsikla Csaba