Magazin

Témák

Művészet és divat feketén, fehéren

Az idei tavasz és nyár szinte kizárólag a színekről szólt. Az élénk árnyalatok meghódították a kifutókat, a divatmagazinokat, így rengeteg helyről köszöntek vissza például a vörös, a lila, a kék, a zöld vagy éppen a sárga változatai. Ezek a színek még ősszel és télen is maradnak, igaz csak mélyebb, teltebb árnyalatokban, mi azonban most úgy gondoltuk, hogy egyelőre elég lesz belőlük.

Néhány gondolat erejéig elszakadunk az éppen aktuális trendektől, szerettük volna bemutatni azt, hogy a kevesebb sokszor valóban több. Éppen ezért választottuk ki azokat az editorial fotósorozatokat, melyek nemes egyszerűséggel, fekete-fehérben tárják elénk azt a végtelen kifinomultságot és érzékiséget, melyet csak ezzel a két árnyalattal lehet tökéletesen kifejezni. A fehér minduntalan a tisztaságot, és az ártatlanságot képviseli, míg a fekete az időtlenség és a klasszikus elegancia jelképe. Éppen ezért, mikor ez a két jelentésvilág párosul akkor egy hihetetlenül intenzív hatás születik, mely az erőteljes kontrasztok miatt csak még drámaibbá válik.

Ezek a fotók tehát nem véletlen készülnek színek használata nélkül. Azzal ugyanis, hogy az élénk árnyalatok a háttérbe kerülnek, teljesen más jegyek kerülnek a figyelem középpontjába és egészen új értelmezést nyernek a fotók. Sokkal fontosabbá válnak az arckifejezések, az apró mozzanatok, a pózok és a környezet.

Iris Strubegger – angyali arc a német Vogue magazinban

Az osztrák modell, Iris Strubegger arca rendkívül karakteres, vonásai erőteljesek sőt talán nem túlzás azt mondani, hogy kifejezetten kemény arca van. Érdekes módon azonban a Vogue Germany októberi számának lapjairól egy kedves, angyali és lágy arc néz vissza ránk. Ez nagy mértékben köszönhető a fényeknek, a világításnak, no meg persze annak, hogy az osztrák szépség hófehér ruhakölteményeket visel, melyek csak fokozzák annak az ártatlanságnak az érzését, mely körüllengi a képeket.

A teljes fotósorozatot itt találod.

Egy kalap és semmi más Daniel Luxford fotóin

Mi kell egy remek fotósorozathoz? Egy kalap, egy szép modell, egy fehér fal és egy tehetséges fotós. Bár talán ez egy kissé sarkított és leegyszerűsített recept, de tény és való, hogy az alábbi képek esetében teljes mértékben bevált. A fotók egyáltalán nem unalmasak, annak ellenére sem, hogy valóban a minimalizmus jegyében születtek, és a végtelenségig le vannak egyszerűsítve. A Daniel Luxford által készített fotók igazolják talán legjobban a már korábban is említett elvet, mely szerint a kevesebb néha több.

A többi fotót itt találod.

Lara Stone az ázsiai domina szerepében

A Vogue Japan szinte már védjegyeként tarthatja számon a haladó szellemiséget, az innováció felé való nyitottságot és az egyediséget, azonban még ők is úgy gondolták, hogy egy fotósorozat erejéig érdemes visszatérni a klasszikus fekete-fehér fotókhoz. Ezért történhetett az, hogy a csodás Lara Stone-t, aki a végzet asszonyaként mutatkozik egy novemberi editorialban, ily módon ábrázolja a Vogue japán kiadása. A fotókon főszerepet kapnak Lara nőies idomai, ám közönségességről szó sincs! Épp ellenkezőleg, ez a sorozat a stílus, az érzékiség és a női test idomainak dicshimnusza.

Lara Stone a Vogue Japanban

Ana Beatriz, a brazil angyal

Akik kedvelik a Victoria’s Secret-et és akik rajonganak a brazil modellekért – legalább annyira, mint én – azok számára egészen biztosan ismerősen cseng Ana Beatriz Barros neve. A szépséges modell ezúttal az Elle magazinban kapott helyet, méghozzá egy provokatív, kihívó fotósorozat erejéig. Ezek a képek némileg talán pikánsabbak, mint az előbb említett sorozat, ám ez valószínűleg a brazil virtusból és a tagadhatatlan, erotikus kisugárzásból fakad.

A brazilok egyébként is kezdenek az élre törni, már ami a divatot illeti, úgyhogy remélhetőleg még nagyon sok hasonló képsorozatban lesz részünk, és legalább olyan szép modelleket láthatunk majd a jövőben, mint amilyen Ana Beatriz is.

A teljes sorozat itt található.

Képek forrása: Fashionising.com

Kapcsolódó cikkek:

Párizs, szeretlek
Ázsia káprázatos stílusa
Ilyen lesz a tavaszi, angol divat

Zsikla Csaba