Magazin

Témák

Lélegzetelállító divatbemutatók

Egy divattervezőnek minden szezonban csupán 10-15 perce jut arra, hogy megmutassa a világnak azt, hogy min dolgozott fél éven keresztül, fáradtságos munkával. Egy-egy tiszavirág életű bemutató áll ugyanis csak rendelkezésére, ahhoz, hogy felvonultassa a nagyközönség előtt aktuális kollekcióját illetve az ahhoz tartozó koncepciót.

A divathetek forgatagában azonban nem könnyű kitűnni a többi tervező, illetve divatház közül. Nem elég csupán a ruhákat bemutatni, hiszen manapság az emberek sokkal többre vágynak; kell, hogy legyen valami különleges a bemutatóban. Egy rendhagyó helyszín, néhány topmodell, színpadias díszletek, énekesek, énekesnők vagy éppen zenekarok fellépései – ezek mind-mind olyan extrák, melyek különlegesebbé, emlékezetesebbé tesznek egy showt. Most azt szeretnénk bemutatni, hogy az elmúlt évek során melyek voltak a kedvenceink.

Alexander McQueen – Autumn-Winter 2008/2009

Lényegében bármelyik McQueen bemutatót beválaszthattam volna a cikkbe, hiszen a zseniális tervező sosem okozott csalódást. Látomásnak is beillő bemutatói kivétel nélkül lélegzetelállítóak voltak, szezonról szezonra képes volt ugyanis valami egészen fantasztikussal előállni. A bemutatók mindig grandiózusnak és drámainak hatottak, sőt olykor kifejezetten meghökkentőek voltak.

2008-as, 2009-es őszi-téli kollekcióját a hercegnők inspirálták. A gazdagon díszített ruhadarabokon a viktoriánus Anglia stílusjegyei köszönnek vissza, de ázsiai motívumok is felfedezhetők a kollekcióban. A hihetetlen ruhakölteményeket viselő modellek teljesen átszellemültek a bemutató során – látszik, hogy valóban hercegnőnek érezték magukat, ez pedig finom mozdulataikban, kimért lépteikben is felfedezhető volt.

Viktor&Rolf – Summer-Spring 2010

Rendhagyó ruhadarabok, világhírű topmodellek és zseniális zene – nagyjából ezekkel a szavakkal lehetne jellemezni az extravagáns tervezőpáros 2010-es tavaszi-nyári kollekciójának bemutatóját. Én már pusztán a ruháktól is teljesen odáig lettem volna, de a tény, hogy a kifutó fölött maga Roisin Murphy énekel csak még tökéletesebbé teszi a bemutatót.

Christian Dior - Haute Couture Autumn-Winter 2010/2011

A Dior divatház Haute Couture kollekcióiért egészen egyszerűen teljesen odáig voltam, persze csak addig, míg nagy kedvencem John Galliano álmodta meg a gyönyörű ruhadarabokat. Az egyik legnagyobb kedvencem az a kollekció volt, mely high-fashion virágoskertté varázsolta a párizsi divathetet. A lényegében virágszirmokból megkomponált ruhadarabok, a sminkek és frizurák a maguk nemében tökéletesek voltak, az üvegházra emlékeztető helyszín és a stilizált tulipánokból álló díszletként szolgáló alkotás a kifutó elején pedig tovább emelte az amúgy is a csillagos eget verdeső színvonalat.

Mugler – Autumn-Winter 2011/2012

A Mugler divatházat a világhírű stylist, Nicola Formichetti élesztette újra a tavalyi őszi-téli szezon során. Ekkor debütált ugyanis első kollekciójával, mely a gótikus, démoni romantika modern megtestesülése volt.

Az eklektikus kollekció – no meg persze annak bemutatója – egyáltalán nem volt szokványos. Már maga a kifutó is meglehetősen újszerű volt, az pedig, hogy Lady Gaga is a modellek között vonult, Rick Genest vagyis Zombieboy társaságában már csak hab a tortán. A divatbemutatón Anna Wintour is részt vett, aki állítólag mosolygott a bemutató közben, ami egyet jelent a dicsőséges győzelemmel. Őfelsége ugyanis nem szórja csak úgy a kedves mosolyokat a bemutatók során, valami igazán fantasztikusat kell letenni az asztalra, ez esetben a kifutóra, hogy a Jégkirálynő egy bájos mosoly erejéig felengedjen.

Gareth Pugh – Autumn-Winter 2011/2012

Gareth Pugh bemutatója a párizsi divathéten bizonyos szempontból hasonlított a Mugler bemutatóra. A kollekció alapkoncepciójában és stílusvilágában legalábbis voltak egyezések – gondolok itt a fekete markáns jelenlétére, az eklektikus szabásvonalakra, a gótikus elemekre, no meg persze a királykék felbukkanó árnyalataira.

A hangulat azonban teljesen más volt. Míg a Mugler bemutató egyfajta modern, mainstream vonalat képviselt, addig a Gareth Pugh kollekció szerencsére megmaradt a tervezőre jellemző underground stílusnál. A bemutatón lüktető zene, a szigorú léptekkel vonuló modellek és a villózó fények összhatása furcsa módon magával ragadó, szinte bénítóan hat a nézőre.

Képek forrása: Luxuo, Phombo, Hello Tailor, Trés Haute, Vogue.it, Unbreakable Diamond

Kapcsolódó cikkek:

A nyár kedvence: Tengerparti hangulat a fürdőnadrágokon
Streetstyle divat ABC
Ilyen lesz az idei ősz

Zsikla Csaba