Magazin

Témák

Léber Barbara újabb nagyszabású divatbemutatóval készül!

Léber Barbara neve már ismerősen cseng a hazai divatszakmában. Az elsősorban esküvői és alkalmi ruháiról híres tervező tavaly meglepő fordulattal elindította fürdőruha márkáját, a Beach Couture-t. Barbarával az áprilisban debütáló 2012-es fürdőruha kollekcióról és annak különleges bemutatójáról beszélgettünk.

Az elmúlt egy-két évben mintha kicsit eltűntél volna. Mi volt ennek az oka?

Az elmúlt években már annyira nagy volt a forgalmam, ami az egyedi ruhákat illeti, hogy azt nem lehetett követni. Annyi megrendelést kaptam, hogy alkotói válságba jutottam. Akkor úgy döntöttem, hogy felköltözöm a Széchényi-hegyre egy villába, és egy kicsit visszavonulok. Ezek után kezdett normalizálódni a helyzet és már nem volt rajtam állandóan teher. Fel tudtam szabadítani az agyi kapacitásomat és akkor hívtam életre azt a négy brandet, melyekhez utolsóként a fürdőruha-vonal csatlakozott. Elkezdtek szárnyalni a gondolataim, mert végre kikerültem abból a kalodából, amibe a mennyiségi munka bezárt és elkezdtem újabb kihívásokat keresni.

Mi az a négy márka, amit útnak indítottál?

Az alap márkán túl van a fűzős kollekció, a Corset, illetve a Prémium Szalon, mely az esküvői ruhákat is magába foglalja, valamint a nem fűzős ruhákat. Egy idő után azt vettem észre, hogy egy divatbemutatón belül nem tetszett együtt a fűzős és nem fűzős ruhák jelenléte. Úgy éreztem, hogy a fűzős világ is annyira összetett, olyan sokrétűen kihasználható ruhadarab, hogy egy külön vonalat kell neki szentelni. Végül tavaly született meg a Beach Couture brand.

Miért pont a fürdőruha-tervezés mellett döntöttél?

Egyrészt maga a téma szeretete, a második ok pedig, hogy úgy érzem, hogy hiány a piacon. Az ésszerűség és a kedv mind utat talált a kollekcióhoz. Ez egy luxusbrand és itt kifejezetten az a cél, hogy aki ezeket a fürdőruhákat megvásárolja, az semmiféle módon ne tudjon szembetalálkozni ezekkel a ruhadarabokkal. Különleges elemek vannak rajtuk, de mindenféle típus megtalálható, van, ami kifejezetten úszásra, napozásra, van, ami inkább reprezentációs célokat szolgál. 



Mit jelentett számodra ez a teljesen új terület? Hogyan álltál neki az első kollekciónak?

A fürdőruha-tervezés a pályakezdésemre emlékeztetett, az adrenalin-növekedés miatt, ugyanakkor már kellő tapasztalattal is rendelkeztem, így már egy csomó felesleges drukk lemaradt és maradt a pozitív izgalom. Olyan nagy örömöt okozott ennek a fürdőruha kollekciónak a megalkotása, és maga a bemutató is, ami teljesen rendhagyó volt. Más volt a show része, más modellekkel dolgoztam, hiszen a fürdőruhák viseléséhez teljesen eltérő szempontokat kellett figyelembe venni a modellek választása során. 

Azért okozott különösen nagy örömöt a kollekció tervezése, mert mindenkitől megszoknak és elvárnak valamit. Nekem az esküvői ruhák mellett már nagyon hiányzott egy ilyenfajta alkotói munka. Olyan képeket és élményeket tudok átvinni ebbe a kollekcióba, melyeket esetleg az alkalmi ruhák esetében nem tudnék.

Az estélyikhez és esküvői ruhákhoz képest a fürdőruhák tervezése merőben más. Milyen változtatásokat igényelt az új kollekció?

Teljesen egyedi világ a fürdőruhák világa, egy másik varroda készíti ezeket a darabokat, hiszen más gépek kellenek hozzá és teljesen eltérő anyagokról van szó, valamint lényegesen különbözőek a munkafolyamatok és az eszközök is. A fürdőruhák esetében is fontos, hogy díszesebb anyagokkal dolgozzuk össze őket, és természetesen ezeket is teljesen máshonnan szerezzük be, hiszen a textileknek, nap, víz és hőállónak kell lenniük. Illetve az apró kiegészítőknek, csatoknak is bírniuk kell a magasabb hőmérsékletet, nem forrósodhatnak fel a napon.

Az első kollekció hihetetlenül sokféle fazont tartalmazott. Kiknek tervezed a fürdőruháidat?

Természetesen sokféle alakra tervezek, van olyan fürdőruha, a melltartó kosara miatt, amit kisebb mellű hölgyeknek ajánlunk, van olyan, ahol a sportos testalkatokat vettem alapul, de néhány darabnál az aszimmetria van a középpontban. A női létezés egyik véglete a strandon való hatásos megjelenés, hiszen a nők zömének rendkívül fontos, hogy csinosan jelenjen meg a strandon.  Sokkal nagyobb kihívás, mint a hétköznapi öltözködés és sokkal kevesebb eszköz áll a rendelkezésünkre. Fokozottan kell figyelni, hogy a fürdőruhák közül a legelőnyösebb, a legizgalmasabb, adott esetben a legfeltűnőbb darabot viseljük, mely a női testet kifogástalanul öleli körül. A Beach Couture kollekció a XXI. századbeli kozmopolita Nőnek készült, aki tisztában van értékeivel, döntéseiben igényes, határozott elképzelése van életéről, de mindenek előtt rendelkezik a női lét esszenciájával.

Bár a hazai fürdőruha kínálat visszafogott, külföldön hihetetlen választékkal találkozhatunk. Mennyire figyeled más márkák kollekciót?

Nem kutatom a fürdőruha divatot, pontosan látok belőle annyit, amennyit kell, hiszen ez az életterületem. Különben nem cél figyelni a divatot, mert valamilyen szinten hatásként ér és tud befolyásolni. Jobban szeretek izoláltan tervezni, mert semmilyen szinten nem akarom, hogy belekússzon az agyamba más munkája, és hatással legyen a tudatalattimra. Sokkal könnyebb úgy dolgozni, hogy szabadon tudom engedni a fantáziámat, sokkal egyszerűbb így megőrizni a saját világomat.

A fürdőruha témában nagyon nagy lehetőségek vannak. A kollekció tartalmaz olyan darabokat, melyek teljesen egyediek és még sehol nem találkoztam hozzájuk hasonlóval sem. Természetesen vannak olyanok - például egy-két konszolidáltabb darab – melyek nem annyira újító erejűek, de ilyenek is kellenek egy kollekcióba, hiszen ettől lesz kerek egész.

A tavalyi kollekció volt az első. Mennyiben lesz más az idei? Hogyan jellemeznéd pár szóval a 2012-es fürdőruháidat?

Amíg a tavalyiban rengeteg volt a fekete és az erőteljes színek, addig idén egy picit pasztellebb lesz a világ, az arany, ezüst, sárga lesznek középpontban. A fazonok terén nagyon sok különböző lesz és nem ismétlek a tavalyi kollekciómból semmit, tehát nem lesznek összecsengések. De annak tükrében, hogy az előző évi darabok esetében felvonultattuk a teljes skálát, tehát bemutatunk bikinit, trikinit egyrészes fürdőruhát, úgy idén is megtalálhatóak lesznek ezek a fazonok. Más kiegészítők, más vonalak lesznek, egyértelműen megkülönböztethető kollekció lesz.

A tavalyi bemutató is nagyszabású volt, mit árulhatsz el az idei, április 26-án megrendezendő eseményről?

A tavalyi bemutató is elég kivételes volt, idén pedig szeretnénk ezt megsokszorozni. A víz természetesen most is központi szerepet fog játszani, egy teljes vízió fog a szemünk elé tárulni, melynek középpontjában egy különleges víziszínpad lesz. A divatbemutató előtt kortárs táncosok lépnek fel, eközben a háttérben Kucsora Márta festőművész munkái tűnnek fel. A színpadon elsőként az Európa-bajnok női úszóválogatott négy csinos tagja, Mutina Ágnes, Jakabos Zsuzsanna és Dara Eszter mutatják be az új kollekció néhány darabját, illetve Verrasztó Evelin, aki egyben a Gilroy lime energy drink új arca is. Az est háziasszonya Barabás Éva lesz, a sztárvendég Tolvai Renáta. A zenei élményt és a hangulati aláfestést pedig DJ Dandy, hazánk legjobb house lemezlovasa biztosítja egész este. A regisztrált vendégek között értékes ajándékokat sorsolunk ki a rendezvény végén.

A divatbemutató időpontja: 2012. április 26. csütörtök, 19.30
Helyszín: Millenáris Teátrum (Budapest II. ker. Kis Rókus u. 16-20.)

A Léber Barbara BEACH COUTURE divatshow-ra jegyek már elővételben a TICKETPRO hálózatában válthatóak!

Figyeljétek a Shopping.hu-t, hamarosan közös játékot indítunk Léber Barbarával!

Képek forrása: Léber Barbara, Varga Ildikó
Mihály Viktória