Magazin

Témák

Lady Gaga ódája Donatella Versace-nak

Lady Gaga ismét a figyelem középpontjába került – nemrég ugyanis bemutatkozott legújabb, várva-várt albumával, illetve egyelőre annak első kislemezével. Az Applause című dal hatalmas siker lett, azóta pedig szinte megállás nélkül Gagáról szólnak a hírek. Folyamatosan látnak napvilágot információk az Artpop névre keresztelt albummal kapcsolatban is – most például az derült ki, hogy az extravagáns énekesnő egy ódát, vagy ha úgy vesszük szerelmes levelet írt a legendás divattervezőnek, Donatella Versace-nak.

Gaga nagyon jó barátságot ápol a Versace divatház tervezőjével – korábban számtalan alkalommal mutatkoztak már együtt, az azonban sokakat meglepett, hogy az énekesnő egy ilyen gesztussal kívánt kedveskedni barátnőjének.

Donatella mindenesetre nagyra értékelte a dalt, nemrég ugyanis így nyilatkozott a Just Jared blogon: „Köszönöm Gagának azt, hogy ilyen egyedi, hogy kreatív, hogy hihetetlen tehetséggel van megáldva és hogy ilyen kihívó. Igazi megtiszteltetés, hogy a barátja lehetek és természetesen imádom a számot."

Gaga – a kedves szavakért cserébe így nyilatkozott a tervezőről, kissé odamondogatós stílusban: Lehet, hogy Donatella túl kurvás, lehet, hogy túl sovány, lehet, hogy túl sok pénze van és lehet, hogy nagyon tenyérbe mászó. Ugyanakkor az is lehet, hogy zseniális, lehet, hogy intelligens, lehet, hogy erős, sőt lehet, hogy ő a mindenség. Lehet, hogy ő Donatella.”

Az Artpop, és azzal egyetemben a szám idén novemberben jelenik meg és ha minden igaz, egy vérbeli pop slágerről van szó, melyet az elektronikus zenei aláfestések tesznek igazán pörgőssé. Ti kíváncsiak vagytok a dalra?

Forrás: Vogue
Képek forrása: Grazia Daily, Zimbio

Kapcsolódó cikkek:

A várva-várt őszi címlapok
Új táskák a LV kínálatában!
Az elmúlt hét legjobb ruhái

Zsikla Csaba