Magazin

Témák

Kedvenc kollekcióink 2013-ból

Néhány nappal ezelőtt – bár nyugodtan mondhatnánk akár azt is, hogy tavaly – megismerkedhettetek néhány személyes kedvencünkkel, 2013-ból. Akkor a fotósorozatok kerültek a figyelem középpontjába, most pedig úgy gondoltuk ideje megmutatnunk azt is, hogy melyek voltak kedvenc designer kollekcióink az előző év folyamán.

Alexander-McQueen

A lista sajnos ezúttal sem teljes – vagy talán inkább szerencsére, hiszen ezúttal is krónikákat, lexikonokat írhatnánk tele. Igyekeztünk 2-2 favoritra korlátozni válogatásunkat, de ne is habozzunk tovább, lássuk, hogy kik kerültek be személyes kedvenceink közé!

2013 – Tavasz-nyár

DSquared2 – A megtestesült 90-es évek

A DSquared2 2013-as tavaszi-nyári kollekcióját egy olyan Vogue editorial ihletett, mely még a 90-es években készült, Naomi Campbell, Cindy Crawford és Linda Evangelista főszereplésével. Ez a korszak, ez az életérzés tökéletesen meg is jelenik a fiatalos, vadóc és szexisen kihívó ruhadarabok által. A kollekció minket egyébként a régi Chanel kollekciókra emlékeztet, főleg, a fekete fehér színpárok, a láncok és a bőr ruhadarabok, kiegészítők miatt.

DSquared

Gareth Pugh – A sötét romantika nagymestere

Az angol származású tervező, aki immáron negyedik éve Párizsban mutatja be kollekcióit, már régóta az egyik legnagyobb kedvencem. Tavaszi-nyári kollekcióján már sokkal inkább a kifinomult elegancia jelei fedezhetőek fel – melyek ezúttal ázsiai stílusú motívumokkal, szabásvonalakkal és anyagokkal egészülnek ki. A színvilág a fekete, a szürke és a vörös árnyalataira épít, ezeket a színeket pedig a bézs lágy és nőies tónusai teszik teljessé.

Gareth

2013 – Ősz-Tél

Alexander McQueen – Gyöngykalitkába zárt harcos királynők

Az Alexander McQueen divatház 2013-as őszi-téli kollekciója talán a legizgalmasabb kollekció volt, melyet Sarah Burton eddig tervezett. Szomorúan kellett azonban tudomásul vennünk, hogy egyben ez volt az eddigi „legkisebb” kollekciói is, hiszen a tervezőnek a gyermekáldás miatt nem volt ideje befejezni azt, amit elkezdett.

A csonka kollekció ennek ellenére hatalmas sikert aratott – mind a 10 look (vagyis az öt alapdarab és azok 1-1 variációja) fantasztikus, álomszerű és lélegzetelállító költeményeket vonultatott fel. A gyöngyökkel gazdagon díszített luxus darabok és az azokhoz tartozó rendhagyó kiegészítők történelmi időkbe repítették vissza a divatház rajongóit.

McQueen

Versace – A modern punk

Korábban nem igazán kedveltem a Versace divatház túlzó, kifejezetten giccses és túláradó stílusát, ám be kell, hogy valljam, az utóbbi időkben mégis csak sikerült meglátni a zsenialitást a vad színek, a kihívó minták és az olykor megdöbbentő részletek mögött. A Donatella Versace által tervezett, punk stílusú őszi-téli Versace kollekció például az egyik legnagyobb kedvencem volt, a szegecsekkel, a bőrszerű anyagokkal, a hangsúlyos kiegészítőkkel valamint a vörös, a fekete, a fehér és a citromsárga árnyalatokkal.

Versace

Képek forrása: Style.com
Zsikla Csaba