Magazin

Témák

Jön a modell-mentes Vogue!

A brit Vogue szerkesztői gondoltak egy nagyot és rendhagyó, modellek nélküli novemberi lapszámot ígérnek. A ’The Real Issue’-ként beharangozott magazinban szabadságra küldték a modelleket, helyettük pedig ízig-vérig nők vették át a főszerepet. 

J.Crew 2017-es kollekció

Újfajta trend indult el idén ősszel… elsőként a divatheteken jött velünk szembe olyan márkák bemutatóján, mint a Tracy Reese, a Rachel Comey és a J.Crew. Az előbb említett három brand 2017-es tavaszi/nyári kollekciójuk bemutatására hétköznapi hölgyeket szerződtetek a modellek helyett. Ezek után pedig jött a Vogue UK bejelentése, miszerint valódi nőkkel tölti meg a novemberi lapszámot.

J.Crew 2017ss

Alexandra Shulman, a magazin főszerkesztője már nem először emeli fel a hangját a divatipar méretezési problémái miatt, korábban nyílt levélben és rádió interjúban szólította fel a divatipar döntéshozóit, hogy gyártsanak valódi nőknek, megfelelő méretezésű ruhákat, a kifutókon pedig szerepeltessenek minél több „emberi” méretekkel megáldott lányt.

Ez a döntés igen erőteljes állásfoglalás Shulman részéről. A címlapon azonban mégsem egy hétköznapi nő kapott helyet, hanem a szigetország egyik kedvenc színésznője, Emily Blunt. Erről így nyilatkozott a főszerkesztő: „Senki nem akar egy olyan Vogue-ot megvásárolni, melynek borítóján azt látná, amit a tükörbe nézve láthat. Azt megteheti bárki ingyen.” A választás azért esett Emily Bluntra, mert legújabb filmjében egy igazi "girl-next-door" lányt játszik, indokolta Shulman a döntést. Kíváncsian várjuk az új lapszámot és az első modell-mentes ’Real Issue-t’!

Emily Blunt Vogue

Forrás: Fashionista, Vogue