Magazin

Témák

Izgalmas események az Anna Amélie életében

Múlt héten meghívást kaptunk az Anna Amélie showroomba, ahol családias környezetben értesülhettünk a márka életével kapcsolatos újdonságokról, és ahogy már megszokhattuk, mindent alaposan végigtapogathattunk, megnézhettünk, beleértve Oláh Anna vázlatfüzeteit is!


Jó érzés egy olyan márkáról hírt adni, melynek ott lehettünk már a születésétől kezdve. Az Anna Amélie életében márpedig elég sok változás, újdonság történt az elmúlt időben, így egyszerre több apropója is volt a sajtótájékoztatónak.

1.    Pearl Oyster
Az új kollekció elnevezése tökéletesen találó, Anna alkotásai ugyanis a csillogó halakat, a kagylók gyöngyházas tündöklését elevenítik fel. Ahogy már megszokhattuk, igazi csajos darabok készültek most is, bár a visszafogott elegancia helyett most igazi belevaló nőknek tervezett Anna, akik nem félnek a színektől és a táska hangsúlyos díszítőelemeitől sem. Kedvencünk a pezsgő és rózsaszín keveredéséből született táska, melynek hullámai teljes egészében szabadkézzel készülnek – árulta el a terevző – így garantált, hogy nem születik két egyforma darab.

2.    Új dizájn
Kiss Miklós (többek között a Lack magazin külsőjét is ő álmodta meg) letisztult, kicsit modern, kicsit vintage stílusban szabta át az Anna Amélie dizájnját. Az átalakítás kiterjedt a logótól kezdve a névjegykártyáig és a ruhák címkéire is. Az új külsőbe úton útfélen belebotlunk, ezzel sokkal egységesebb és tudatosabb a márka arculata.

3.    Sándor Oláh for Anna Amélie
Aki egy kicsit is ismeri a márka életét, az tudja, hogy Anna ötvösművész apukája mindig is hangsúlyos szerepet kapott. Most már nem csak a különleges tükreiben gyönyörködhetünk a showroomban, hanem ékszerek formájában is visszaköszön Oláh Sándor munkája. A karperecekből álló kapszula kollekció színeivel hol a tenger világát, a víztükrön megcsillanó napfényt idézik, hol pedig feltűnő, élénk színekkel hívják fel magukra a figyelmet.

4.    Nóra Hevesi for Anna Amélie
Az új kollekció bemutatója kapcsán igazi meglepetés volt Hevesi Nóra munkája. A MOMÉ-n mesterszakon tanuló, mindig mosolygós Nóra ruhadarabokkal, kabátkákkal, felsőkkel, ruhákkal, szoknyákkal és kendőkkel egészítette ki Anna táskáit. A téma természetesen ugyan az volt, a tenger, a tenger élővilága, mely legegyértelműbben a gyönyörű selyemkendőkön jelent meg. Ahogy Nórától megtudtuk ő tervezte számítógéppel a mintákat, melyek kaleidoszkóp-szerűen idézik fel a látványos tengeri halakat és korallzátonyokat. A ruhák is azonnal a kedvenceink lettek, visszafogottak, egy-két rafinált szabás adja a jellegzetességüket.

Képek forrása: Anna Amélie Facebook oldala
Mihály Viktória