Magazin

Témák

Inspiráció pasiknak – sportos stílus

Mint ahogy azt már korábban is említettük, az újévi fogadalmak között a „mostantól sportolni fogok és egészségesen élek” kijelentés az egyik, ami a leggyakrabban elhangzik. Most ehhez szeretnénk meghozni a kedvet, méghozzá néhány sportos alapdarabbal, melyeket ezúttal pasik számára válogattunk össze.

lacoste_fw13_lookbook_1

Most a megszokottól kicsit talán eltérően egy személyes szálat is fűzünk a heti inspirációs cikkünkbe, hiszen nálunk – vagyis nálam – is aktuális a sportolás és én is épp beszerző körúton vagyok. Ráadásul a sportosabb stílusú darabokat a hétköznapi öltözködésbe is szeretném beépíteni, így nem árt majd ezt a tényezőt is figyelembe venni.

zegnasportfw13_1

Szerencsére a nagyobb ruházati üzletekben már több, sportos darab is található, sőt akadnak helyek ahol már külön sport divíziók is akadnak. Így már nem feltétlenül kell külön szaküzletekbe menni azért, hogy jó minőségű, speciális – és nem utolsó sorban megfizethető – sportfelszerelést vásárolhassunk.

SAINT-LAURENT-FW13_SNEAKERS_1

A sportos kényelmet ráadásul, mint ahogy már említettem a hétköznapokba is be lehet csempészni. Itt természetesen nem arra gondolunk, hogy macinaciban kell útnak indulni, sőt ezt kifejezetten ellenezzük, de egy sportos felső, egy cipő vagy mondjuk egy dzseki jó választás lehet, ha egy lazább hétköznapi alternatívát keresünk vagy egy kényelmes outfitet.

Sportos pasik

H&M szürke feliratos férfi póló, H&M szürke-fekete sportos férfi dzseki, H&M fekete férfi futónadrág, Pull and Bear fekete cipzáras férfi dzseki, F&F szürke-fekete férfi sportdzseki, Bershka színes férfi futócipő, Zara piros kapucnis férfi melegítő

Képek forrása: FuckingYoung
Zsikla Csaba