Magazin

Ilyen egy tökéletes apuka

A legtöbb divatmagazinban általában női modellekkel találkozunk, akik nádszál karcsúak, tökéletes a bőrük, gyönyörű a hajuk és gyakorlatilag hibátlanul néznek ki. A meseszép ruhákba öltöztetett lányok elképesztő sminkekben láthatóak sokszor káprázatos helyszíneken, ám mi tagadás a jóból is megárt a sok, egy idő után bizony unalmassá válnak az ilyen fotók. Éppen ezért számít igazi felüdülésnek, mikor olyan editoriallal találkozunk, ami tud valami újat mutatni

Most például a Hercules Magazine állt elő egy olyan fotósorozattal, mely igencsak elnyerte tetszésünket. A fél évente megjelenő, spanyol férfi divatmagazin fennállása óta, vagyis öt éve már igencsak komoly sikereket ért el. A models.com egyenesen kötelező olvasmánynak nevezi, sőt mi több stílus bibliának titulálja. Nos tény és való, hogy egy rendkívül ízléses, stílusos kiadványról van szó, mely igyekszik a szakma legkiemelkedőbb képviselőivel együtt dolgozni a tökéletes eredmény elérése érdekében.

Egy ilyen közreműködés során született meg a Love Affair című fotósorozat is, mely ezúttal nem a hagyományos értelemben vett szerelmet állítja a középpontba. A fotósorozat ugyanis egy édesapát mutat be, no meg persze gyermekeit és az irántuk érzett végtelen szeretetet. Az apukát ezúttal John Pearson alakítja, aki rendkívül jóképű, stílusos és a fotók tanúsága alapján kifejezetten gondoskodó is. A valóságban egészen biztosan ilyen lenne egy tökéletes apuka.

Ha szeretnétek megismerkedni a Hercules magazinnal, akkor keressétek fel megújult honlapjukat, megéri!

Forrás: Models.com

Kapcsolódó cikkek:

Férfi modellek akkor és most
Trendi papok a híres magazinban
Szexi strandolók Rióban
Luxus férfi karórák Milánóból

Zsikla Csaba