Magazin

Témák

Idézzük fel Jane Austen világát!

A Wildfox rendszeresen valamilyen könyv vagy film köré építi kampányait, így láthattuk már a Spinédzserek modern változatát, most pedig Jane Austen világát eleveníti fel az amerikai márka. A világ leghíresebb írónőjének világa minket is megihletett, így készítettünk nektek egy inspirációs összeállítást.

wildfox

Kétségtelen, hogy Jane Austen a brit irodalom egyik legnagyobb alakja, regényei a mai napig hihetetlenül népszerűek, nem véletlen, hogy a filmipar is rendszeresen feldolgozza egy-egy művét, illetve a divatipar is előszeretettel gondolja újra Austen romantikus világát.

A Wildfox ezúttal az írónő Értelem és érzelem című művéhez nyúlt és a Dashwood lányok karaktereit álmodta meg egy kicsit új környezetben. A virágmintás anyagok, a fejdíszek, a kötött pulóverek és kardigánok mind-mind egy modernebb felfogást közvetítenek, mégis visszarepítenek bennünket az 1800-as évekbe.

wildfox

Összeállításunkban törekedtünk rá, hogy visszaadjuk a Jane Austen-i hangulatot és egyben a mostani időjárásnak megfelelő termékeket mutassunk. Éppen ezért főszerepet kaptak a természetes szépségápolási szerek, melyek olyan összetevőket tartalmaznak, mint a levendula, a tőzegáfonya vagy a gyapotvirág. Nagy hangsúlyt fektettünk a puha textíliákra, melyek kardigánok, pulóverek és takarók képében jelennek meg, de nem szabad megfeledkezni a lakberendezési kiegészítőkről sem, csupa-csupa romantikus kedvencet mutatunk nektek.

Jane Austen

Rendeld meg most: NAOBAY mini hidratáló arc- és testápoló csomag, Organique Spa Therapy tőzegáfonyás testradír , SpaRitual - Cuti-Treat körömbőr kondicionáló, Bellapierre - Szemhéjpúder (Storm), Bellapierre - Szemhéjpúder (Lust), Greenland Pure&White testápoló olaj - Gyapotvirág-lótusz, Sandbury fém doboz virágokkal, Sandbury családi album képkeret, Sandbury levendulás fémkosár, Norah bézs csizma, Artdeco hot chili lip booster szájfény, Sandbury Essex kávéscsésze és alj, Sandbury Rózsás asztali óra, KlassDSign Wear your heart on your bag pasztell rózsaszín válltáska

Penguin book: Jane Austen - Értelem és érzelem, Mango bézs kötött kardigán, F&F strasszos pulóver, Stradivarius virágos ruha, Oysho takaró, Bershka cipő, Penguin book

Jane Austen

 

wildfox

 

wildfox

 

Wildfox

Képek forrása: FGR
Mihály Viktória