Magazin

Témák

Hangulatjelentés a LFW backstage-ből

Bár már vége a Divathétnek, mi még a kulisszák mögött időzünk egy kicsit, hogy megmutassuk a híres sztárvendégeket, és részletesen kielemezhessük a modellek sminkjeit és frizuráit.

Az első sor. Ez az a misztikus hely, ahol még a sztárok is egymás ruhájának szegélyén ülnek, és kényelmetlen székeken osztoznak. Az első sorban csak a legkiváltságosabbak foglalhatnak helyet, őket üldözik a fotósok, az ő véleményük jelenik meg a másnapi sajtóban. Amíg New York-ban sztárok hada foglalta el ezt a pozíciót, addig Londonban inkább a szakmáé volt a főszerep.

Burberry Prorsum
A tavalyi év egyik legnépszerűbb sminkirányzata a naturalizmus volt. A Burberry tovább folytatja ezt a vonalat a sminkek és a frizurák terén is. Magától értetődő, hogy ez a látszólagos természetesség a jól képzett sminkesek és fodrászok, illetve professzionális kellékeik eredménye.

Az egyik legjobban várt esemény (nem csak a mi részünkről) a Burberry bemutatója volt. Ez megmutatkozott az egy négyzetméterre jutó hírességek mennyiségén is. Szegény elfoglalt Sarah Jessica Parker az amerikai után egyből a londoni rendezvényen találta magát. Öltözékére most sokkal több figyelmet fordított és a Burberry stílusában pompázott, azaz khaki csipkés ruhában és gyönyörű kétsoros gombos bőrkabátban. Ennyit a sztárvilágról. Ami a szakmát illeti, ott volt egyik kedvenc divatfotósunk, Mario Testino, a The Sartorialist elindítója, Scott Schumann és vele együtt Tim Blanks, aki - többek között - a Style.com egyik munkatársa. A modellvilágot pedig az érces hangú Alexa Chung képviselte, akivel egy rövid interjú is készült a show előtt.

Erdem
Az Erdem bemutatóján a tavaszias „vidéki parasztlányka” frizurák voltak a középpontban. A körbe futó fonatok és a fejbúbra sodort tincsek nagyon romantikusak voltak, tökéletesen passzoltak a virágos és csipkés lenge ruhákhoz. Ahogyan a képen is látható igyekeztek minél természetesebb hatásúra elkészíteni őket, ha ilyen frizurát akarsz, waxra nem lesz szükséged. A sminket is ehhez a kislányos stílushoz igazították, semmi kacérság, csak a natúr szépség – jól fedő alapozóval.

A divatbemutatón jelen volt a brit milliárdos, Philip Green is, aki lányával, Chloe-val érkezett. A Marks&Spencer tulajdonosa láthatóan érdeklődve figyelte a show-t és nem csak lánya kedvéért ment el.

Nicole Farhi
A francia tervezőnő modelljei a kevésbé természetes vonalat képviselték, bár azért ne Gaultier-féle maszkszerű arcokat képzeljünk magunk elé. Mindegyik smink a fémes árnyalatokkal kifestett szemeket emelte ki, volt köztük levendula és acélkék szín is, de egytől-egyig nagyon visszafogottak voltak. Az alapozásnál kétféle irányt figyelhetünk meg Nicole Farhi modelljeinél, a vizes bázisú, fénylő- és a teljesen naturálisra lealapozott arccsontokat.

Nicole Farhi-t olyan megtiszteltetés érte, hogy a backstage-be látogatott a divat atyaúristene, Anna Wintour is. Láthatóan jól érezte magát, ugyanis mosolygott a kamerákba!

Paul Smith
Paul Smith sminkmestereinek és fodrászainak sem volt könnyű dolga. A tökéleteses lealapozott, természetes hatású arc volt ezen a bemutatón is a trend, alapozó, szempillaspirál és már kész is a smink. Nem ilyen egyszerű a frizurák esetében. A fiús ruhakölteményeknek megfelelően a hajakat is igyekeztek kicsit maszkulinra venni. A kétoldalt erősen hátrasimított haj, melyet aztán banánkontyszerűen megtekertek és a fejbúbon feltupíroztak igazán látványosra sikeredett. Egy-két modell úgy nézett ki mint Elvis, pályája kezdetén.

Vivienne Westwood Red Label
A „punk nagyi”, Vivienne Westwood modelljeinek sminkjeit nem emelnénk ki külön, hiszen a félig kékre mázolt arcokból túlzás lenne messzemenő következtetéseket levonni a jövő évre vonatkozólag. Legyén elég annyi, hogy ahol nem rejti élénk festék az arcokat, igen visszafogott sminket találunk, halvány szempúder és leheletnyi rúzs az egész.

Ami Vivienne vendégeit illeti, a legillusztrisabb, aki a messzi Hollywood-ból repült Londonba, hogy láthassa a legújabb ruhakölteményeket, nem más volt, mint Pamela Anderson. A két hölgy között a fotók tanúbizonysága szerint komoly barátság szövődött, úgy ölelgették egymást a fotósok hada előtt. De jelen voltak még az eseményen a Girls Aloud énekesnője, Nicola Roberts és az elit származású ex-modell Lady Victoria Hervey is, akik Pam mellett izgulhatták végig a show-t.

Kapcsolódó cikkeink:

Ízelítő a London Fashion Week-ből

25 éves a Londoni Divathét

Less be a NYFW kulisszái mögé!

Nézd meg milyen volt a New York Divathét!

Képek forrása:
Zimbio.com
Style.com
Vogue.co.uk


Mihály Viktória