Magazin

Témák

Hamarosan itt a fürdőruha szezon!

Ahogy azt a szokatlanul sokáig tartó tél után sejteni lehetett a nyár hirtelen beköszöntött, a tavasz mindössze egy-két hétig tartott. Igaz, hogy a természetes vizek még hűvösek, de sorra nyitnak a strandok, ahol belecsobbanhatunk a 2013-as nyári szezonba.

Ehhez azonban nem árt legalább egy jó fürdőruha. Cikkünkben ezúttal megmutatjuk, hogy milyen fazonok mentén érdemes megkezdeni a keresgélést. Igaz, hogy szinte minden márka kínálatában találhatóak már fürdőruhák, de vegyük figyelembe, hogy idén ez még az első hullám, garantáltan lesz még néhány kollekció július végéig.

A legnépszerűbb
A tavaly is nagy népszerűségnek örvendő cső fazonú bikini felsők idén is hódítani fognak. Annak ellenére, hogy már többször is elmondtuk, nagyon kevés lánynak áll jól, van olyan márka ahol egyelőre csak ilyen modelleket találni. Jó hír viszont, hogy az egyszínű felsők után egyre több mintás modell kerül az üzletek polcaira.

H&M virágos felső, F&F korall felső, Mango fekete mintás felső, Pull and Bear csíkos felső, Zara printes felső

A megújult
A háromszög bikinik klasszikusnak számítanak, annak ellenére, hogy 2013-ban nem a hagyományos forma lesz a népszerű. A spagettipántos felsők helyett ugyanis sokkal hangsúlyosabbak már most a kicsit szélesebb pántú, többet takaró melltartók. Nagy kedvenceink a csavart, kötözött, többféle színből összeállított darabok.

F&F rózsaszín fodros felső, Mango türkiz felső, Zara csíkos felső, Women'secret kék-fehér mintás felső, H&M rózsaszín-lila felső

Az elhanyagolt
Furcsa, hogy a kosaras bikini felsők kora mennyire letűnt. Pár évvel, vagy inkább évtizeddel ezelőtt, szinte csak ilyen fazonokat lehetett vásárolni. Ennek ellenére azért akad néhány darab idén is a kínálatban.

Women'secret pöttyös felső, F&F kockás felső, H&M türkiz ráncolt felső

A letűnő kedvenc
Feltűnő, hogy a korábbi években nagy visszatérőnek számító egyrészes fürdőruhák mennyire eltűntek idén. Vagy még nem bukkantak fel? Mindenesetre nagy nehezen sikerült csak néhány darabot összevadászni. Úgy látszik a „retró” láz lejárt lemez lett 2013-ban és a 40-es, 50-es évek után visszakanyarodtunk a jelenbe.

Mango pöttyös fürdőruha, F&F színátmenetes fürdőruha, Topshop térkép mintás fürdőruha

A gyönyörű kampányképek kedvenc fürdőruha márkánk, a We Are Handsome 2013-as tavaszi kollekcióiból származnak. A nagyméretű, látványos printjeiről híres márka idén állatokkal készült: imádjuk a pandás és a medúzás fürdőruhákat!

Kapcsolódó cikkeink:
Top5 Menta színű kedvencünk
A nyár kedvence: Tengerparti hangulat a fürdőnadrágokon
Kedvenc ruhadarabjaink tavasz végén

Képek forrása: WAH
Mihály Viktória