Magazin

Témák

Gomboljuk újra Közép-Európát!

Újdonságok, nemzetközi terjeszkedés, átszerveződés, szakmai díjak és szakértő zsűri, kreativitás és egy új fogalom: Central European Fashion Days. Ezek a hívószavak fogják jellemezni 2013-ban a Gombold újra! tervezői pályázatát, mely alig tudhat maga mögött egy mindössze hároméves múltat, mégis már most kiterjeszti határait.

Idén ugyanis először alakul át az alapjáraton a magyar kreatív ipar fejlődését elősegítő rendezvénysorozat egy olyan kezdeményezéssé, mely a Visegrádi négyek országaira, azok kulturális értékeire és hagyományaira kívánja felhívni a nemzetközi köztudat figyelmét, mindezt persze a kortárs divat és design segítségével és eszközeivel.

A pályázat célja az, hogy olyan kimagasló minőségű ruhadarabokat és kiegészítőket hívjon életre, melyeket a pályakezdő, vagy éppen már szakmai múlttal rendelkező, feltörekvő tervezők a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák kultúra ihletése által készítettek.

Pályázni összesen négy kategóriában lehet: az új tehetségek az úgynevezett „Newcomer” kategóriába tartoznak majd, míg a már legalább négy kollekciós portfolióval rendelkező feltörekvő tervezők az „Oldhands” kategóriában pályázhatnak. A pályázók mindkét kategória esetében az Öltözék-, vagy Kiegészítőkollekció alkategóriák közül választhatnak és öt-öt darabos mini kollekcióval jelentkezhetnek. Az anyagokkal 2013. április 2-ig lehet jelentkezni a Gombold újra! hivatalos honlapján.

A beérkezett pályázatokat ezúttal is egy szakmai zsűri fogja értékelni – első körben egy úgynevezett tervzsűri, melynek tagjai között ott lesz – többek között – a MOME rektorhelyettese Zsótér László, Anda Emília divattervező és Simonovics Ildikó művészettörténész is. Az előválogatás után a döntőzsűri fogja meghozni a végleges döntést – a legjobbak kiválasztásában Luu Anh Tuan divattervező, Kopek Gábor, a MOME rektora, Sebestyén Márta magyar népdalénekesnő, és Szűcs Péter, an InStyle és a Fashion Issue főszerkesztője fog segíteni. Mind a terv-, mind pedig a döntőzsűriben külföldi szaktekintélyek, elismert személyek is részt fognak venni – róluk a már említett Gombold újra! honlapon olvashattok többet.

A győzteseket egy szinte már elmaradhatatlannak számító nagyszabású divatshow keretein belül hirdetik majd ki, 2013. június 8-án, a Millenárison.

Central Europen Fashion Days

A Gombold újra! Közép-Európa záróeseménye Central European Fashion Days néven kerül bevezetésre a nemzetközi közönség körében. A június 8-i rendezvény magában foglalja a Gombold újra! Közép-Európa pályázat döntőjét, a régió országaiból meghívott tervezők bemutatóját, egy szakmai konferenciátés egy vásárt is.

„A Central European Fashion Days ezzel középtávon alkalmassá válhat a magyar és más közép-európai tervezők nemzetközi bemutatkozására, egyúttal növelheti Magyarország és Budapest esélyeit a régió kreatív ipari csomópontjának címéért folytatott versenyben.” – olvasható a Gombold újra! hivatalos közelményében.

A részletes információkért keressétek fel a Gombold újra! honlapját, a folyamatos, friss hírekért pedig csatlakozzatok a kezdeményezés Facebook-os rajongói oldalához!

Forrás: Design Terminál

Kapcsolódó cikkek:

Új csillag a magyar divatvilág egén - Káldy Júlia
Kerényi Virág első kollekciója
Ezért várjuk a 2013-as évet

Zsikla Csaba