Magazin

Témák

Exkluzív előzetes a Pandora új kollekciójából

Az egyedi, és különleges ékszereiről híres Pandora idén ősszel is új kollekcióval jelentkezik, melynek középpontjában ezúttal a népszerű rockos, illetve a nosztalgikus hangulatú vintage stílus áll. A klasszikus ékszerek új jelentést nyernek, sőt mi több, a már jól ismert és közkedvelt darabok mellett most teljesen új ékszerek is bemutatkoznak.

A rockos hangulatú darabok között találhatók lesznek majd szegecsre emlékeztető sterling ezüst klipek, oxidált ezüstből készült charmok, valamint csillag alakú függők is, melyek a gyűrűkön, a nyakláncokon és persze a karkötőkön is visszaköszönnek. Az erőteljes, fekete árnyalatok és az ékszerek vadóc kisugárzása finom nőiességgel párosul – sőt az új kollekció, csakúgy, mint a Pandora eddigi összes ékszere, a nőiességet ünnepli.

Az őszi kollekció egyébként több újdonságot is tartogat – ilyen lesz például az az új nyaklánc megoldás, melynek segítségével több darab is kombinálható, variálható lesz, így azok viselője teljes mértékben saját ízlésére formálhatja luxus kiegészítőit. Bemutatkoznak továbbá 14 karátos színarany fülbevalók, gyémántokkal és csipkemintával díszített medálok és függő charmok, valamint túlméretezett ametiszt és szürke holdkő koktélgyűrűk.

Nekünk már volt szerencsénk meglesni az új kollekció darabjait, sőt az ahhoz tartozó kampányfotókat is, melyek közül most néhányat be is mutatunk Nektek. Egyelőre csak egy kis előzetessel szolgálhatunk, de hamarosan a teljes kampányt is láthatjátok itt, a Shopping.hu-n.

A Pandora egy vadiúj online magazinnal is kedveskedik rajongóinak, melyet ide kattintva nézhettek meg. A kollekcióval kapcsolatos további információkért keressétek fel a Pandora hivatalos honlapját!

Kattints a nagyobb képért!

Forrás: Pandora

Kapcsolódó cikkek:

Esküvői ruhatár pároknak
Óra divat 2011
Ékszerek a dzsungelből
A Karib-tenger kalózainak ékszerei

Zsikla Csaba