Magazin

Témák

Azok a régi szép húszas évek

Éppen a napokban mutattunk be egy olyan fotósorozatot, mely az 1950-es évekre jellemző pin-up stílust eleveníti fel, máris itt egy újabb múltba tekintő poszt. A régebbi évtizedekben való rögtönzött kalandozás hamar meghozta a kedvünket ugyanis ahhoz, hogy egy kicsit jobban beleássuk magunkat a letűnt korok különböző stílusainak rejtelmeibe, aztán hirtelen azon vettük észre magunkat, hogy egy nagyobb lélegzetvételű cikken gondolkodunk.

Ötlet ötletet követett és végül találtunk is egy olyan időszakot, melyet mindenféleképpen érdemes kicsit részletesebben is bemutatni. Ez az időszak az 1920-as évek időszaka, mely a divattörténelem szempontjából kiemelkedően fontos. Lássuk tehát, hogy milyen is volt az öltözködés annak idején, ismerkedjünk meg néhány klasszikus darabbal aztán pedig nézzük meg azt is, hogy napjainkban hogyan jelennek meg a gyakran méltatlanul elfeledett húszas évek!

Hirdetés

Kezdjük talán egy kis történelmi áttekintéssel! Az első világháború utáni időszak a győztes országokat elindította a rohamos fejlődés útján. Fellendült a kereskedelem, felélénkült a kultúra, az ipari termelés pedig elképesztő méreteket öltött. Az emberek jókedvűek voltak, optimistán tekintettek a jövő felé ez pedig nagyon sok helyen visszaköszönt. A szigorú társadalmi normák is lazábbá váltak ezzel együtt pedig a ruhadarabok is lényegesen könnyedebbé, lengébbekké váltak.

A nők öltözködési szokásai gyökeresen megváltoztak, ami két dolognak köszönhető. Egyrészt annak, hogy a gyengébbik nem képviselői közül rengetegen álltak munkába így már egyszerű és praktikus ruhadarabokra volt szükségük, másrészt pedig annak, hogy a nőiességet kihangsúlyozni már nem volt bűn, időnként már szóba jöhettek kihívóbb, érzékibb darabok is.

A kor legismertebb hölgyei egyébként az úgynevezett flapperek voltak. Ők testesítettek még az új világrend modern értékeit és ők jelképezték a húszas évek stílusának minden fontos elemét. Ezek a nők bubifrizurát viseltek, miniszoknyát hordtak, autót vezettek, dohányoztak, ittak és mulatoztak, jazz zenét hallgattak és olykor-olykor kifejezetten botrányos magatartással viseltettek.

A Vogue US ikonikus 2007-es szeptemberi számában láthatunk is egy olyan lélegzetelállító fotósorozatot, mely a flapperek stílusát idézi. A képeket Steven Meisel készítette, a stylingért pedig nagy kedvencünk Grace Coddington volt a felelős.

Ha a húszas évekről esik szó akkor kötelező jelleggel kell megemlítenünk Coco Chanel nevét. Ő volt ugyanis az első olyan nő, aki nyíltan és büszkén viselt nadrágot, aki szándékosan rövidre vágatta haját és aki megtagadta a fűző viselését. Merész és kihívó szemléletével és forradalmian új ötleteivel teljesen megváltoztatta a divatot. Ma talán már mindenféle túlzás nélkül mondhatjuk, hogy Coco Chanel a 20. század egyik legkiemelkedőbb alakja volt.

A flapperek stílusát felidéző ruhadarabokat és kiegészítőket még napjainkban is megtalálhatjuk kedvenc üzleteinkben. Sok fekete-fehér ruhával, flitteres darabbal és jellegzetes ékszerrel futhatunk össze, sőt a jellegzetes kalapokat illetve lábbeliket is fellelhetjük. Nézzünk néhány konkrét példát!

Mango fehér, fekete csíkos rövid női ruha    Zara fekete-arany clucth   Mango fekete flitteres rövid női szoknya
Bershka sötétkék bőr magassarkú szandál    Mango ezüst női karkötő
 

H&M bézs velúr magassarkú cipő    Bershka barna pántos platform cipő   Mango fekete csipke szoknya
Zara fekete miniruha arany és barna szegéllyel    Zara fekete miniszoknya arany és barna szegéllyel

Képek forrása: Quite Continental, squa.re

Kapcsolódó cikkek:

A pin-up stílus is visszatér?
Tavaszi ruhatár különböző testalkatokhoz
Könnyed tavaszi szettek férfiaknak
Divat a giccs - a szezon új mániája

Zsikla Csaba