Magazin

Témák

Az angolok nagyon rákapcsoltak

Az elmúlt napok, hetek igencsak mozgalmasak voltak, legalábbis ha az angol hírességeket vesszük alapul. A legtöbb magazin, sok honlap és blog ugyanis szinte nap nap után számolt be valamelyik angol celebről – így mi is körbenéztünk egy kicsit az angolok háza, vagy inkább országa táján. Lássuk, hogy mi is történt mostanában kedvenc hírességeinkkel a szigetországban!

Lily Allen férjhez ment

Ha a hétvégén figyelemmel kísértétek a Facebookos rajongói oldalunkat, akkor láthattátok, hogy a mostanában divattervezéssel foglalkozó Lily Allen is szóba került. Természetesen ez nem is véletlen, hiszen az egykori énekesnő szombaton fogadott örök hűséget kedvesének Gloucestershire-ben. Lily így tehát nemcsak sikeres zenei karrierjét és eddigi életét hagyta maga mögött, hanem vezetéknevét is, hiszen mostantól hivatalosan is férje nevét viseli, vagyis Lily Cooperként éli majd mindennapjait.

Lily egyébként egy visszafogott, vintage csipke ruhában mondta ki a boldogító igent, melyet a korábbi pletykákkal ellentétben nem a Chanel tervezője, Karl Lagerfeld tervezett. A Delphine Manivet ruha, és a hozzá tartozó fátyol egyébként az 1920-as évek stílusát idézte, míg a virágmintás csipkével díszített ujjak egyesek szerint Catherine hercegnő Alexander McQueen ruhájára hajaztak. A házasságkötés azonban nem csak az egyetlen jó hír volt, hiszen a ruha alól előtűnt Lily gömbölyödő pocakja – a hír tehát igaz, az egykori énekesnő ismét terhes. Pár hónap múlva tehát kezdetét veszi a Cooper család közös kis élete, mi pedig a távolból is sok boldogságot kívánunk az ifjú párnak, a leendő szülőknek!

Kiállítják a világ leghíresebb esküvői ruháját

A nyári szezon hamarosan az angol királyi család életébe is beköszönt, ami azt jelenti, hogy a teljes udvartartással vidékre költöznek, hogy a világ figyelő szemeitől távol tölthessék a vakációt. Ez azt jelenti, hogy a londoni Buckingham palota megnyitja kapuit a látogatók előtt, akik most egy igazán különleges kiállítás keretein belül megnézhetik Kate Middleton, pontosabban Catherine hercegnő esküvői ruháját.

A már korábban is említett ruha, melyet Sarah Burton, az Alexander McQueen divatház vezetője tervezett már most legendásnak számít, és talán nem túlzás világhírűnek nevezni. A ruha mellett pedig látható lesz a selyemfátyol, a szatén cipő, sőt az a gyémánt fülbevaló is, melyet a menyasszony a szüleitől kapott ajándékba a nagy nap alkalmából. És ha ez még nem lenne elég, akkor a Fiona Cairns által készített esküvői torta is látható lesz – bár kíváncsiak vagyunk rá, hogy ez a gyümölcsös luxus finomság miért nem fogyott el a hetedhét országra szóló lagzin.

Ha egyébként a nyáron Londonban jártok mindenképp nézzetek be a kiállításra – jegyeket itt tudtok foglalni, illetve hamarosan vásárolni is.

Még egy esküvő – Kate Moss is elkelt

Kate Moss, akit már nem kell bemutatnunk, július 2-án megy férjhez Jamie Hince-hez, a The Kills nevű zenekar frontemberéhez. A legendás topmodell úgy gondolta, hogy egyik kedves barátját, Mario Testinot kéri fel arra, hogy elkészítse az esküvői képeket. Mario, aki a legnevesebb magazinoknak dolgozik, és aki eddig számtalan kampányt fotózott idén már szóba került egy esküvő kapcsán. Ő volt ugyanis az, aki a hercegi pár eljegyzési fotóit készítette. Két Kate-et egy csapásra? Nem is rossz.

Kate ruhájáról egyelőre semmit nem lehet tudni. Eddig úgy volt, hogy John Galliano, a Dior egykori tervezője készíti majd el az esküvői ruhát, ő azonban jelenleg bírósági tárgyalások sora előtt áll korábban kirobbant antiszemita és rasszista botránya miatt. A modellnek azonban nem kell kétségbe esnie, sok tervező ugyanis ölne, csak hogy Kate kedvében járhasson és meglephesse egy esküvői ruhakölteménnyel.

Helena – az őrült boszorkány őrült pózban

A kissé őrült Helena Bonham Cartert a Harry Potter egyik gonosz boszorkányaként, valamint a Király beszéde című mozifilmből ismerhetitek, bár több sikeres szerepet is maga mögött tudhat. A 45 éves színésznő most azonban nem színészi karrierje miatt került a figyelem központjába, hanem azért, mert hanyatt vágta magát. No persze nem kell semmi rosszra, vagy ízléstelenre gondolni, csupán arról van szó, hogy egy igencsak furcsa pózban fog hamarosan feltűnni a Marc Jacobs márka kampányában.

A nemrég kiszivárgott - sajnos pocsék minőségű - képen Helena széles mosollyal fekszik a földön egy rózsaszín Marc Jacobs ruhában, fején azzal a kalappal, mely a tervező februárban, a New York-i divathéten bemutatott kollekciójában szerepelt. Az előzetes után izgatottan várjuk majd a teljes sorozatot!

Jótékonykodó szépség

Végül de nem utolsó sorban ejtsünk néhány szót a szépséges Cheryl Cole-ról. A Girls Aloud egykori énekesnője egy különleges jótékonysági árverésre bocsátja ruháit. A netes aukció ma kezdődik, így ha szeretnéd megszerezni Cheryl gardróbjának egy híres darabját, akkor kattints az alábbi linkre!

Forrás: LDN Fashion
Képek forrása: The Sun
                             Mirror
                             News Hopper
                             Stylecrunch

Kapcsolódó cikkek:

Öltözz úgy, mint Victoria Beckham
Kíváncsi vagy Lily Allen kollekciójára?
A Vogue napszemüvegek és Kate Moss
God save McQueen! - videóval
Itthon ismeretlen angol márkák

Zsikla Csaba