Magazin

Témák

Axente Vanessa az olasz Vogue kedvence

Axente Vanessa neve már sokatok számára ismerős lehet, ami nem is csoda, hiszen jelenleg ő a divatvilág egyik legnagyobb kedvence. A szemérmetlenül fiatal, gyönyörű lány szinte pillanatok alatt robbant be a köztudatba és mindössze egy szezon alatt olyan komoly sikereket ért el, melyeket más modelleknek egy egész karrier alatt sem sikerül összehozni.

A fiatal szőke szépség több magazinban is megmutatta magát és több címlapon is szerepelt már – legutóbb például a világhírű, magyar The Room magazin borítóján – most azonban megint a reflektorfénybe került, ezúttal azonban már olasz módra.

Ő szerepel ugyanis a Vogue Italia decemberi számának címlapján – másik nagy kedvencünk, Marlon Teixeira társaságában. Már maga a címlap sem „egyszerű”, a hajtépős, motoron pózolós beállítás elég merész, a magazinban található editorial pedig már-már erotikusan túlfűtött. Persze ezen kár is meglepődni, ne adj Isten, felháborodni – a Vogue Italia ugyanis eddig is meglehetősen szabad szellemű volt, már ami a divat és az ízléses erotika kapcsolatát illeti.

A képeket egyébként Steven Meisel készítette. A fotózás legjobb pillanatairól pedig egy remek videómontázs is készült, mely Gordon von Steiner munkáját dicséri. Ezt itt találjátok:

További divatvideókért és a legnépszerűbb kisfilmekért, reklámokért valamint előzetesekért pedig látogassatok el a Spotlight.hu oldalára !

Képek forrása: Vogue.it

Kapcsolódó cikkek:

TV reklám Louis Vuitton módra
A ruhatár másik oldalán
Mini Louis Vuitton szerelem

Zsikla Csaba