Magazin

Témák

Angol stílus – ahogy a nagyok csinálják

Isten óvd a királynőt – és az angolok makulátlan stílusát! Kevés olyan hely található kerek e világon, ahol az embereknek olyan elképesztő stílusérzéke van, mint a ködös Albionban. Igazi egyéniségek koptatják az angol utcákat, ki Yves Saint Laurent tűsarkúban, ki pedig szegecses Louboutinban. Van, aki elegáns zakót ölt magára, de vannak olyanok is, akik inkább a laza és casual jellegű szerkókat részesítik előnyben.

A lényeg, hogy az Egyesült Királyságban mindent szabad – már ami az öltözködést illeti. Annak érdekében, hogy ezt egy kicsit demonstráljuk, kiválasztottunk négy híres angolt – két hölgyet és két úriembert -, akik tökéletes példái a brit öltözködéskultúra változatosságának.

Kate Moss

Az legendás angol topmodell meglehetősen megosztó személyiség. Vannak, akik nem kedvelik kicsapongó életmódja, és botrányos múltja miatt, azonban vannak olyanok is, akik valódi ikonként, példaképként tekintenek rá. Ahhoz viszont semmi kétség nem fér, hogy Kate igazi legenda – hosszú évek kemény munkájával jutott a csúcsra, mindezt úgy, hogy közben folyamatosan ő diktálta a divatot. Ő volt az, aki divatba hozta a vintage őrületet, és ő a dandy stílus egyik legismertebb képviselője. Bármit is ölt magára, Kate mindig sikkes tud maradni, ezért érdemes ellesni tőle egy-két trükköt.

 

Short – H&M
Szandál – H&M
Balerina – Buffalo
Barna táska – Zara
Fekete táska – Only
Blézer – Pull and Bear
Top - H&M
Kardigán – Pull and Bear

Christopher Bailey

Azok, akik nem ismerik ezt a szent nevet, gyorsan lapozzák át a legnagyobb divatmagazinokat, vagy fénysebességgel pötyögjék be a keresőbe, ugyanis egy újabb legendás alakról van szó. Christopher Bailey a Burberry tervezője, aki szezonról szezonra kápráztat el minket, és kollekcióival ő mutatja be, hogy mi az, ami egyszerre mai, modern, fiatalos és ízig-vérig angol.

A tervező saját stílusa meglehetősen minimalista – egy laza póló, vagy egy ing, kényelmes zakó és az alkalomhoz illő cipő. Nem is kell több, kész is a tökéletes look, ami egyszerre casual és elegáns.

Csokornyakkendő – H&M
Nyakkendő – H&M
Póló – H&M
Ing – H&M
Zakó – H&M
Zakó - H&M
Cipő – H&M

Jude Law

A jóképű angol színész, Jude Law karrierje 1994-ben kezdődött, amikor a Shopping című filmben kapott szerepet – nos kedves olvasóink, halkan megjegyzem, hogy ez csakis égi jel lehet!

Azóta karrierje meredeken ível felfelé, és napjainkban már igazi sztárnak számít. Ha nem éppen Watson-ként feszít a filmvásznon Sherlock Holmes oldalán, akkor kedvesével, Sienna Millerrel tölti idejét. A pár igazán jól kiegészíti egymást – Sienna elegáns stílusát remekül kompenzálja Jude bohókás, laza öltözködése.

Zakó – H&M
Farmer – Pull and Bear
Bakancs – Pull and Bear
Póló – Pull and Bear
Sapka – Zara
Táska - Zara

Cheryl Cole

A Girls Aloud és a legsikeresebb angol tehetségkutató műsor üdvöskéje, Cheryl Cole az egyik nagy kedvencem. Hihetetlenül szexi és kívánatos, ugyanakkor van benne valami szende, kislányos báj – amikor csintalanul mosolyog, olyan édes, mint a méz.

Még mielőtt elkalandozna a figyelmem, és szívecskéket kezdenék rajzolni a füzetembe, térjünk vissza Cheryl öltözködéséhez! A vörös szőnyegen gyakran láthatjuk rövid, testhez simuló ruhákban, a klipjeiben hol military szerkóban, hol pedig földig érő selyemruhákban énekel, a hétköznapi életben pedig úgy öltözködik, mint bármely más fiatal hölgy, akinek van egy kis stílusérzéke.

Cheryl egyébként annak ellenére lett népszerű és sikeres, hogy visszafogott életet él, és tartózkodik a botrányoktól – azt hiszem, ez elég nagy szó a mai világban.
Csak így tovább Cheryl!

 

Mellény - H&M
Mellény - F&F
Táska - Esprit
Táska - New Yorker
Táska - Dorothy Perkins
Balerina - Buffalo
Magassarkú - Retro Jeans

Forrás:

Posh24.com
Zimbio.com

Kapcsolódó cikkek:

Celeb szemle - ezúttal fiúknak
Jessica Alba és Liv Tyler stílustanácsai
Streetstyle - Mihalik Enikő
Celeb szemle

Zsikla Csaba