Magazin

Témák

Álom, 24 felvonásban

A minap teljes megdöbbenés közepette jöttünk rá, hogy az évnek azon szaka érkezett el – a karácsonyi időszak mellett – melynek során a nagy divattervezők, divatházak következő évi pre-fall kollekciói mutatkoznak be. A Chanel jövő évi, Skócia ihlette kollekciójától már dobtunk egy hátast, most pedig itt egy újabb adag vizuális kielégülés, ezúttal Zac Posen tolmácsolásában.

Zac Posen, amerikai divattervező egy 24 darabból álló kollekciót álmodott meg a 2013-as, kora őszi szezonra. A ruhaköltemények mindegyike mesébe illő, teátrális és a maga nemében tökéletes darab, így egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy jó néhányat közülük a magazinok címlapjain, illetve a vörös szőnyegeken fogunk viszont látni.

A kollekció színvilágában a fehér, a fekete, a vörös, a burgundi, valamint a sötétkék dominál – ezen színek mindegyike az eleganciát és a kifinomultságot tükrözi. A fazonok hihetetlenül nőiesek – tökéletesen ölelik körül a testet, kiemelve a derék és a csípő területeit, méghozzá a lehető legelőnyösebb módon. Az anyagok esetében a selyem volt a domináns, bár itt-ott a bőr valamint a szőrme is feltűnik.

Zac Posen ezúttal is megérdemli az elismerést, üres szavak helyett azonban beszéljenek a képek! A nagyobb méretű képekért kattintsatok, a teljes kollekciót pedig itt találjátok!

Képek forrása: Because I’m Fabulous

Kapcsolódó cikkek:

Marion Cotillard táskát tervez a Diornak
Holiday kollekciók itthonról és külföldről
Ünnepi kirakatok a világ körül

Zsikla Csaba