Magazin

Témák

Alber Elbaz divattervezés helyett könyvet ír

Alber Elbaz, a Lanvin divatház tervezője nemrég mutatta be első könyvét, mely 10 év sikereit foglalja össze. Nemrég múlt ugyanis kerek tíz esztendeje annak, hogy ő vette át a divatház vezetését, és úgy gondolta, hogy most itt a remek alkalom arra, hogy jobban megismertesse magát a nagyvilággal.

A különleges könyvből megtudhatjuk azt, hogy hogyan születik egy kollekció, megismerkedhetünk a tervezési folyamatokkal, a különböző formákkal, színekkel, melyek a divatházat jellemzik, sőt mi több, megtudhatjuk azt is, hogy mi inspirálja a tervezőt. Elbaz bemutatja azokat az embereket, akikkel együtt dolgozik – a művészektől kezdve a varrónőkön keresztül, szinte mindenkit. A könyv egyébként meglehetősen vastag, egy nagyobb lélegzetvételű, 700 oldalas gyűjtemény, mely közel 3000 olyan képet tartalmaz, melyek mindegyikéhez maga a tervező írt egy-egy kommentet és mely igazán luxus köntösbe burkolózik. Elbaz erről így nyilatkozott az International Herald Tribune-nek: „A könyv kicsi és kövér – pont olyan, mint amilyen én is vagyok.”

Hirdetés

A Lanvin egyébként arról híres, hogy igazán előkelő és már-már fényűző kollekciókat mutat be időről időre, így szinte magától értődik, hogy első könyves kiadványukat sem olcsó anyagokból dobják össze. A könyv borítóját kézzel készítik, selyemmel vonják be, majd egyedi díszítő elemekkel látják el. Az öltéseket is kézzel készítik, a remekmű pedig egy csakugyan kézzel készült díszdobozba kerül. Az már csak hab a tortán, hogy az oldalak mindegyike aranyozott – nem is csoda tehát, hogy a könyv átszámítva közel 90 000 forintba kerül.

A kiadvány érdekessége, hogy az első néhány lap üres.
Elbaz ugyanis azt mondta, hogy ő szeret minden napot tiszta lappal kezdeni, továbbá ehhez kapcsolódik azon mondása is, mely szerint „A divat nem arról szól, hogy egy második bőrt vásároljunk saját magunk számára. A divat a fantáziálásról szól.”

Forrás: Luxuo

Kapcsolódó cikkek:

A magyar modellek meghódították a divatheteket
Tom Ford legújabb szemüvegkollekciója
Alexander Wang rabszolgahajcsár?
Drámai végjáték – A Paris Fashion Week legnagyobbjai
Legyél Te Oscar de la Renta inspirációja!

Zsikla Csaba