Magazin

Témák

Aki bújt, aki nem, fürdőruhaszezon!

Napjainkban még épp a szeszélyes tavaszi időjárás tombol odakint, de mire észbe kapunk megint a nyár és a várva-várt fürdőruhaszezon kellős közepén találjuk majd magunkat. Ha időben elkezdünk készülődni a nyári időszakra akkor gondtalanul élvezhetjük majd a simogató napsugarakat és a hűsítő vizet, ha azonban az utolsó pillanatokra hagyjuk a teljes generálozást akkor csak az idegeskedésre tudunk majd odafigyelni.

Érdemes tehát már most elkezdeni kicsit mozogni, sportolni, hogy bomba formában legyünk és persze érdemes felmérni a terepet a fürdőruhák terén is. Már egyre több nyári fürdőruha kollekció debütál, sőt lassan az üzletekbe is bekerülnek a különböző darabok, melyek rendkívül izgalmasnak ígérkeznek. Néhány újdonságot gyűjtöttünk most egy nyárias csokorba, egyelőre pusztán csak azért, hogy meghozzuk a kedveteket egy kis nézelődéshez!

Victoria’s Secret

A legendás fehérnemű és fürdőruha márka legújabb kollekciója egyszerre kihívó és visszafogott. A színvilág, a bézs és a nude árnyalatok, a tenger kék tónusai és a piros kifinomultabb színei a visszafogottságot jelképezik az új kollekcióban, a fazonok azonban igencsak merészre sikerültek. Ez a merészség persze a Victoria’s Secret márka egyik védjegye, úgyhogy nem is igazán érdemes meglepődni a falatnyi bikiniken és a sokat sejtető fazonokon.

Dolce&Gabbana

Az olasz divatház tavaszi-nyári kollekciójának nagyon fontos, mondhatni központi részét képezik a jellegzetes, zöldséges minták. Ezek a fürdőruhákon is visszaköszönnek, mellettük pedig feltűnnek a párducmintás és szintén jól ismert pöttyös darabok is.

We Are Handsome

Ha mintákról van szó a pálmát egyértelműen a We Are Handsome viszi! Különleges fürdőruháikon ugyanis szinte minden megtalálható az aranyos kutyustól kezdve, a tengerparti tájképen át a rózsákon és virágokon keresztül, egészen az Eiffel-toronyig. Mi ez, ha nem változatosság? A fazonok tárháza is kellően széles – egyrészes fürdőruhák és bikinik egyaránt megtalálhatók az új kollekcióban.

Calvin Klein

A közismert Calvin Klein az idei szezonban is – csakúgy, mint mindig – a minimalista stílus rajongóinak kedvez. A szigorú szabásvonalakat itt-ott azért megtöri némi aszimmetria és nagyon finom, szinte alig észrevehető módon azért a minták is szerephez jutnak.

Topshop

A Topshop kínálata egész egyszerűen hihetetlen. A szexis daraboktól kezdve, a már-már nevetségesnek ható, vintage stílusú fürdőruhákig szinte minden megtalálható náluk. Itthon sajnos Topshop üzlet nem található, de szerencsére szállítanak Magyarországra. Ha egy extra fürdőruhára vágytok akkor irány a Topshop!

Képek forrása: Become Gorgeous, Facebook

Kapcsolódó cikkek:

Különleges aszimmetrikus ruhadarabok
Színskála inspiráció
Lesd el a ’60-as évek stílusát!

Zsikla Csaba