Magazin

Témák

A legjobb kiegészítők telefon és laptop rajongóknak

Manapság már elég nehezen tudnánk elképzelni az életünket telefonunk, laptopunk vagy éppen mp3 lejátszónk nélkül, nem igaz? Ezek a dolgok már hozzá tartoznak mindennapjainkhoz, sőt mi több legfontosabb kiegészítőinkről van szó. Persze ha már kiegészítőkről beszélünk, akkor igazán kár lenne kihagyni az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő telefontokokat és laptop táskákat, most ezek közül válogattunk néhányat.

Szerencsére bőven volt miből válogatni, hiszen a legnagyobb divatházak kínálatától kezdve a kisebb tervezőkön át egészen a fast-fashion márkákig szinte mindenki foglalkozik olyan kiegészítőkkel, melyek kifejezetten az elektromos kütyükhöz lettek tervezve, kialakítva.

Telefontokok és különféle laptoptáskák már hosszú évek óta léteznek valamiért azonban most váltak csak ismét igazán divatossá. Ezek a kiegészítők többféle színben és méretben kaphatók, többféle anyagból készülhetnek a gumitól kezdve a valódi bőrig szinte mindenből, több minta is díszítheti őket ráadásul a szivárvány bármelyik árnyalatában készülhetnek. Egyes darabokat ráadásul rendhagyó megoldások tesznek még praktikusabbá vagy éppen még különlegesebbé.

Egy szó mint száz, ideje elfelejteni a baba zoknikat, melyek annak idején telefontokként funkcionáltak, és ideje elegánsabb stílusos alternatívák után nézni.
 

H&M strasszos iPhone tok, Mango fekete telefontok, New Yorker brit zászlós laptoptáska,
New Yorker amerikai zászlós laptoptáska, New Yorker csillámos iPhone tok,
Bershka fekete halálfejes laptoptáska, Bershka vörös női laptoptáska,
Bershka mentazöld női laptoptáska, Pimkie ezüst telefontok

Persze, mint ahogy az már korábban említettük a nagy divatházak, divattervezők is rápörögtek az új őrületre – legyen szó akár a Miu Miuról, akár Karl Lagerfeldről, a patinás üzletekben is mind megtalálhatók a modern technológiához tartozó kiegészítők.

Miu Miu fekete telefontok, Commes des Garcons iPad tok, Marc by Marc Jacobs iPhone tok,
Bottega Veneta telefontok, Jimmy Choo iPad tok, Karl Lagerfeld iPhone tok,
Dolce&Gabbana párducmintás iPhone tok, Lanvin rajzolt mintás iPad tok

Az image fotókon található termékeket egyik legnagyobb kedvencünkön, a Fancy oldalán találjátok.

Képek forrása: Fancy

Kapcsolódó cikkek:

5 kabát trend külföldről
Élénk színek ANH TUAN új kollekciójában
Top 5 Designer telefontok

Zsikla Csaba