Magazin

Témák

A 2010-es év tíz legjobbja

Számunkra elengedhetetlen, hogy frissek és naprakészek legyünk a divat világában, így néha túl sok információ van egyszerre a fejünkben. Vannak azonban olyan különleges események, vagy képek, melyek különösen megragadnak emlékezetünkben. Íme, 2010 legemlékezetesebb pillanatai véleményünk szerint, melyekre évek múlva is emlékezni fogunk.

Így év vége felé összegzésként összeszedtünk nektek pár olyan dolgot a divat varázslatos világából, melyet igazán izgalmasnak, vagy éppen furának tartunk, és ezeket egy tízes csokorba gyűjtöttük. Persze abszolút önkényesen, és teljesen szubjektív szemmel álltunk neki a lista összeállításának, lássuk ki ért el helyezést!

A legjobb címlap: Lara Stone és a Vogue Paris

Régebben, őszintén szólva nem kedveltem a holland modellt. Kissé furának tartottam, sőt kifejezetten csúnyácskának, és nem is nagyon értettem, hogy mi ez a nagy felhajtás körülötte. Aztán volt egy olyan időszak, amikor jobbnál jobb fotósorozatok jelentek meg róla ( mint például itt ) és valahogy mégiscsak sikerült helyet szorítani neki a szívemben. Aztán mikor megláttam azt a képet, mely a francia Vogue címlapjára került októberben tudtam, hogy kell belőle szereznem egyet. Naponta zaklattam az újságost, hogy lehet-e már kapni, míg egyszer csak eljött a nagy nap és büszkén, csillogó szemekkel sétálhattam ki az üzletből, kezemben a vaskos magazinnal. Lara azóta is a szobám dísze, és minden egyes alkalommal gyermeki izgalom szalad végig rajtam, mikor rákacsintok.

A legviccesebb kampány: Diesel – Be stupid!

A Diesel gondolt egy nagyot, nem sajnálta az energiát és a fantáziát és elkészítette a Be Stupid kampányt, mely szerintem az év egyik legviccesebb fotósorozata lett. Még most is gyakran látok itt-ott egy-egy képet, és mosolyogva azon pörgetem az agyam, hogy néha tényleg meg kell bolondulni egy kicsit.


A legjobb kampány: DSquared2

A Diesel fotósorozat után jöjjön egy véresen komoly kampány, szó szerint. A DSquared2 2010-es őszi-téli kampányának fotói engem a nagy sikerű sorozatra, a Helyszínelőkre emlékeztetnek – a csordogáló vér, a rideg helyszínen élettelenül elterült testek, rejtély és izgalom. Van ebben az egészben valami, ami furcsa mód magával ragad, és maga mellé láncol – engem teljesen meggyőzött.


A legdurvább cipő: Gerinces platform

A DSquared2 nemcsak a kampányával tett ki magáért – olyan platform cipőt terveztek az új szezonra, melynek sarka egy stilizált gerincoszlop. Kicsit beteges, és biztos sok embert kiakasztott, de szerintem nagyon laza ötlet volt. Az viszont biztos, hogy ha valaki egy ilyen cipő tulajdonosa és kutyát tart, akkor nem árt odafigyelni, nehogy a kis kedvenc megrágcsálja a vagyont érő sarkakat.


A legjobb fashion video: Gareth Pugh

Gareth Pugh divattervező és Raquel Zimmermann modell ’divatházassága’ teljesen egyértelműen a mennyek országában köttetett. Az a videó, melyet a tervező 2010-es őszi-téli kollekciójához készített rengetegszer ültetett le a monitor elé, és van, hogy – nem létező – unalmas perceimben most is előszedem és újra meg újra megnézem.

A legnagyobb divat esemény – Fashion Night Out

Szeptemberben a világ összes divat fővárosa egyszerre ünnepelt. Modellek, tervezők és hírességek próbálták meg felhívni a figyelmet arra, hogy milyen fontos szerepe is van a divatnak a mindennapi életünkben, és hogy milyen sok ember fáradságos munkája kell ahhoz, hogy életben tarthassák  iparágát.

New Yorkban a Fashion Night Out keretein belül szervezték meg a világ eddigi legnagyobb divatbemutatóját, mely teljes egészében megtekinthető a YouTube-on.

A legszebb bemutató – Dior Haute Couture

A korábban már halottnak avanzsált haute couture idén sokak nagy örömére teljes pompájában tért vissza. A nagy divatházak nyáron Párizsban mutatták be lélegzetelállító kollekcióikat, melyek közül a Dior volt a legkáprázatosabb. Szemet gyönyörködtető színvilág, hatalmas ruhák és varázslatos bemutató – az egész nyakon öntve egy kis romantikával és kész is a tökéletes ’divat csodavilág’.

A legnagyobb zakózás

Idén, csakúgy, mint minden évben nagyon vártuk a Burberry bemutatóját. Bent ültünk a szerkesztőségben, kávé és süti bekészítve, három számítógépen, összesen körülbelül tíz oldalon megnyitva a Burberry videó alkalmazása – csak a biztonság kedvéért. Elkezdődött a bemutató, be is fagyott minden honlap, majd pár perces pánik után már virtuálisan a bemutató kellős közepébe csöppentünk.

Egyszer egyszer össze is néztünk, mert furcsállottuk, hogy a modellek -hogy is mondjam finoman- érdekesen vonultak. Mikor egyikőjük levette a tűsarkút, már tudtuk, hogy arról van szó, hogy Christopher Bailey, a divatház tervezője zseniális, ugyanakkor nevetségesen magas tűsarkú cipőket készített, és ez sok modellnek problémát okozott. Olyannyira, hogy a bemutató végén a divatház egyik arca, Nina Portner egy tragikusat esett. Szegényke megpróbálta összeszedni minden méltóságát, de egy ekkora esés nyilván a padlóra küldte a fiatal modellt – szó szerint…

A legnagyobb kedvenc – Mihalik Enikő

Sajnálom, nem tehetek róla, egyszerűen imádom Mihalik Enikőt. Gondolom ez már nektek is feltűnt, hiszen minden alkalmat megragadok, hogy kedvenc magyar modellemről beszéljek. A következő képeket Terry Richardson fotós blogján találtam, és nemcsak nektek küldöm sok szeretettel, hanem egy szintén rajongó barátomnak is, aki most ünnepelte huszadik születésnapját.


A legnagyobb tragédia, amire nincsenek szavak – Alexander McQueen halála

Idén februárban, édesanyja halála után a legendás angol tervező saját kezével vetett véget életének, hatalmas űrt hagyva maga után. Távozását a mai napig gyászolja a szakma, hiszen halála mérhetetlen veszteség a divat és a művészet számára egyaránt.



Képek forrása: Fashion Gone Rogue
Diesel.com
Style.com

Kapcsolódó linkek:

A divatipar legnagyobb ünnepe

Tisztelgés Alexander McQueen előtt
Ízelitő a Londoni Fashion Weekből
Nézd meg milyen volt a New York-i divathét
Enikőből sosem elég
Streetstyle - Mihalik Enikő


Zsikla Csaba