Magazin

Témák

A szerep kedvéért mindent? Rövid hajú színésznők a vásznon

Facebook oldalunkon már szóba került Kate Hudson és rövid haja. Nem ő volt azonban az első, aki egy szerep miatt vált meg gyönyörű frizurájától. Összegyűjtöttük, hogy az elmúlt évtizedekben melyik színésznő kényszerült a fodrász székébe filmszerepe miatt.

modell

A színészek hihetetlenül sok „átváltozást” képesek bevállalni egy-egy szerepért. A leghíresebb talán Reneé Zellweger esete, aki a Bridget Jones filmek miatt fogott először hízókúrába, majd a forgatás végeztével kemény fogyókúrával sanyargatta testét. Mindezt kétszer. Ehhez képest a frizura megváltoztatása nem tűnik annyira komoly döntésnek, bár a derékig érő és a pár milliméteres haj között azért van különbség. Ennek ellenére számos híresség meghozta ezt a döntést a filmtörténet során.

Kezdjük a sort az első és egyben legmegdöbbentőbb átváltozással. Sigourney Weaver az Alien filmek harmadik részében jelent meg majdhogynem kopaszon a filmvásznon, 1992-ben.

Alien 3

Bruce Willis (akkori) felesége, Demi Moore szintén sokkolta a világot, amikor 1997-ben a G.I. Jane című filmje miatt megvált hosszú hajától. A katonai tematikájú film olyannyira nagy hatású volt, hogy Barbie baba is készült a borotvált hajú színésznőről.

G.I. Jane

Szintén ebben az évben, azaz 20 éve történt, hogy Cate Blanchette is az ollók áldozatául esett. A második világháború alatt játszódó filmje, a Paradise Road-beli szerepéért döntött a drasztikus megoldás mellett. 

Paradise Road

A törékeny Natalie Portman a szemünk előtt, a filmvásznon nőtt fel. Sokféle szerepben, sokféle külsővel láthattuk már őt, de 2005-ös rövid haját sokáig szoknunk kellett. A V, mint vérbosszú című film kedvéért alig pár milis hajat vágatott magának.

V, mint vérbosszú

A gyönyörűséges Anne Hathaway Fantine szerepe kedvéért vágatta kisfiúsra haját és búcsúzott el jó néhány kilótól. A nyomorultakban nyújtott teljesítménye három Oscart is ért, így minden bizonnyal Anne nem bánta meg döntését.

A nyomorultak

Két évvel ezelőtt Charlize Theron éles frizuraváltása rázta meg a közvéleményt. A gyönyörű színésznő a Mad Max legújabb része kedvéért vált meg szőke fürtjeitől és jelent meg a vásznon tüsi hajjal. Bevalljuk, az ő esetében annyira nem voltunk ellene a rövid hajnak, Charlize elég vagány volt a filmben.

Mad Max

A felsoroltak közül Cara Delevingne oldotta meg a legötletesebben a frizuraváltást. Ráadásul a modellből színésznővé avanzsált brit lány teljesen kopaszra nyiratkozott a Valerianban játszott szerepe kedvéért. Cara ezüst festékkel, strasszokkal dobta fel megjelenését, de azóta is láthatóan élvezi rövidebb tincseit.

filmszerep

Kate Hudson-t már említettük cikkünk elején. Kate a Sister című filmben együtt dolgozik Siával, illetve az énekesnő hű múzsájával, Maddie Ziegler-el. Remélhetőleg tüsi frizurája hamar a múlté lesz, sokkal jobban szeretjük őt természetes, szélfútta hajával.

Sister

Végül, de nem utolsó sorban jöjjön egy kakukktojás, nevezetesen Kristen Stewart, aki nem egy filmszerep kedvéért döntött a fodrász ollója mellett. A színésznő folyton kitérő válaszokat adott az újságíróknak, így végső soron nem tudjuk, hogy mi váltotta ki a változást, de tény, Kristen korábban is szerette váltogatni frizuráit. Jelenleg rövid szőke hajjal éli életét.

rövid haj

Képek forrása: Vogue.ru