Magazin

Témák

5 tipikus férfi divatbaki

Sajnos időnként mindannyian gondban vagyunk az öltözködéssel – van, hogy egy ruhadarabot hajlamosak vagyunk megvenni csak azért, mert le van értékelve, holott nem is áll jól, van, hogy görcsösen ragaszkodunk kedvenc ruhadarabjainkhoz, holott azok nem is a legelőnyösebbek számunkra, egy szóval követünk el hibákat, méghozzá nemtől, és kortól függetlenül.

Egy kis odafigyeléssel azonban sokkal könnyebb lenne kivédeni bizonyos problémákat. Most összegyűjtöttünk 5 tipikus, jellegzetes divatbakit, ezúttal olyanokat, melyeket főleg férfiak követnek el. Túlméretezett ruhák, betűretlen ingek és sarkított orrú cipők – ezekek egészen biztosan érdemes lesz búcsút inteni!

1, Hordd a méreted!

Sok férfi – sőt, lényegében a férfiak túlnyomó többsége - legalább egy, de inkább két számmal nagyobb ruhát visel saját méreténél. Ennek több oka is van; egyrészt talán az, hogy sok esetben a férfiak nincsenek tisztában saját méretükkel, másrészt talán az, hogy „nagyobbnak” és ezáltal erősebbnek akarnak mutatkozni, harmadrészt pedig hozzájátszik a nemtörődöm magaviselet is, egyszerűen nem érdekli őket, hogy hogyan áll rajtuk az adott ruha.

Ez viszont súlyos hiba! A túlméretezett ruhadarabok miatt ugyanis könnyen igénytelenné válhat a férfiak megjelenése, sőt időnként még kifejezetten szakadtnak is tűnhetnek. Gondoljunk csak az XXL-es pólókra, a térdig érő ülepű nadrágokra és a hatalmas pulóverekre, kabátokra.

Ha nem vagytok biztosak abban, hogy milyen méret áll jól Nektek, akkor BÁTRAN kérjétek az eladók segítségét a ruházati üzletekben. Ők egészen biztosan tudni fogják, hogy melyik méret lesz a legmegfelelőbb számotokra. Az is fontos, hogy vásárlás előtt – ha van rá lehetőség – akkor próbáljátok fel a ruhadarabokat, és nézzétek meg még ott az üzletben, hogy jól állnak-e.

2, Túl hosszú –túl rövid. Milyen a jó nadrág?

A nadrágok hosszát sem mindig könnyű eltalálni. Van, hogy egy nadrág mondjuk csípőben pont jó, de mondjuk nem elég hosszú. Van, hogy pont a fordítottja igaz – a nadrág hossza épp jó lenne, de máshol szorít, kényelmetlen.

Amit minden esetben kerülni kell az az úgynevezett „bokalengetős” fazon, ezzel egyetemben pedig érdemes kerülni azokat a nadrágokat is, melyeknek olyan hosszú a szára, hogy több centire fel kell tűrni ahhoz, hogy ne azon tapossunk.

3, A kockacipő esete

Gondolkodtatok már azon, hogy a nagyobb, fast-fashion márkák üzletében miért csak lekerekített, vagy esetleg hegyesebb orrú cipőket lehet kapni? Nos, a válasz egyszerű – azért, mert ezek illeszkednek a legjobban a láb formájához.

Több helyen azonban, főleg alsó-közép és alsókategóriás üzletekben azonban lehet találkozni sarkítottabb jellegű fazonokkal is, melyek lehet, hogy jutányosabb áron kaphatók, de kifejezetten ízléstelenek. Általában nem szoktunk tiltani, inkább csak nyomatékosan felhívjuk a figyelmet bizonyos dolgokra, ebben az esetben azonban kénytelenek leszünk erélyesebben fellépni: kockacipőt soha ne viseljetek!

4, Betűrve vagy betűretlenül?

Mielőtt választ adnánk a saját magunk által feltett kérdésre gyorsan válasszuk szét az ingek két fajtáját: egyrészt vegyük az elegánsabb, visszafogottabb színű és kifinomultabb szabású darabokat, melyeket mondjuk a munkahelyünkre, esetleg hivatalosabb eseményekre viselnénk. Másrészt vegyük számba azokat a lenge darabokat, melyeket mondjuk nyáron az utcán viselünk a hétköznapok során, vagy melyeket mondjuk egy tengerparti séta alkalmával öltünk fel.

Az előbbi esetben az inget szinte mindig, kötelező jelleggel be kell tűrni a nadrágba. Ily módon sokkal komolyabb, sokkal érettebb megjelenést kölcsönözhetünk saját magunknak és persze öltözékünknek is. Az utóbbi esetben viszont nem feltétlenül kell erre odafigyelni – az azonban fontos, hogy mindig legyünk tisztában azzal, hogy milyen alkalomhoz viselünk inget!

5, A részletekben rejlő tökéletesség

Ha a tökéletes szettet már sikerült kiválasztani, ha passzolnak a színek, a minták, az anyagok és mondhatni minden rendben van, akkor már csak egyetlen egy dologra kell odafigyelni – méghozzá a kiegészítőkre, melyek közül most a pénztárcát emelnénk ki.

Egy jól megválasztott pénztárca fontosabb, mint azt elsőre gondolnánk – sokkal többet mond ugyanis rólunk, mint azt hihetnénk. Egy igényes pénztárca sokkal jobb színben tüntet fel minket, bár önmagában még ez sem elég. Fontos, hogy a pénztárcánkat rendeltetésszerűen használjuk – a pénzünket tartsuk benne, legfeljebb néhány kártyát, iratot, de ne tömjük tele indokolatlanul egy rakás papírfecnivel, fölösleges aprósággal.

Forrás: Fashion Beans
Képek forrása: Fancy, The Fashionisto, Fashion Beans, Fucking Young

Kapcsolódó cikkek:

Öt kollekció Milánóból
2013 a divatos férfiaké!
A legizgalmasabb férfidivat Pitti Uomo stílusban

Zsikla Csaba