Magazin

5 tipp hogyan készüljünk a nyárra!

Az utóbbi napok időjárása már a kora nyárra emlékeztetett és bár jönnek még hűvösebb napok nem árt felkészülnünk a bikiniszezonra, hiszen hamarabb itt lesz, mint gondolnánk.

fürdőruha szezon

A ma reggeli nyárias idő, illetve a Solid & Striped hangulatos nyári kampánya elegendő jel volt ahhoz, hogy elkezdjünk megtervezni a strandszezonra való felkészülést. Hiszen tudjátok, nem egyik napról a másikra érjük el a legjobb formánkat, idő mire felkészítjük a testünket, bőrünket. Összegyűjtöttünk pár ötletet, melyek nem csak a fürdőruhás időszakban segítenek, hanem már a tavaszi szezonunkat is megkönnyítik.

fürdőruha szezon

1. Hidratálás kívül-belül
Télen még ugyan takargatni tudtuk a száraz bőrünket, tavasztól azonban esélyünk sincs rá. Frissítsük fel magunkat, igyunk meg naponta legalább 1.5-2 liter vizet, tartsunk léböjtkúrát, iktassunk be gyümölcsnapokat és használjunk rendszeresen bőrradírokat, testápolókat. A fakó száraz bőr a ruha alól kivillanva sem menő…

2. Alakformálás
A sportolásról már sokszor írtunk, a kiegyensúlyozott életmód egyik szerves része, ezért nem csak kampányszerűen érdemes beiktatunk. Annál is inkább, mert sokkal nehezebb 1-2 hónap alatt formába hoznunk magunkat. Mindenesetre a fürdőruha jó motivációt jelent, csak próbáljuk meg egész évre kinyújtani a sportolást.
Ha biztosra akarunk menni, akkor vessünk be szépségápolási termékeket, olyan olajokat, krémeket, melyek segítenek a bőr feszesítésében, netán még a narancsbőr ellen is fel tudják venni a harcot.

bikiniszezon

L'Occitane Immortelle Brightening UV ShieldX-Epil Gyantapatron 100 ml norm. széles fejjelX-Epil X-EPIL Eldobható női borotvaX-Epil X-EPIL Szőrtelenítő krémOrganique Spa Therapy - Tőzegáfonyás alakformáló multivitamin-szérumL'Occitane L'Occitane mandula feszesítő testolajL'Occitane L'Occitane Mandula Beautiful ShapeJasmin Organics - Hidratáló napozás előtti olajPaul Mitchell Fényvédő Kondicionáló Spray NapozáshozKOMONO COCO flamingo napszemüvegKOMONO CLEMENT black rubber Carl Zeiss napszemüvegAdidas Original kék bikini felsőAdidas Original kék bikini alsóAdidas Original piros bikini felsőAdidas Original kék bikini alsóNorah fekete szegecses szandál

Remington villanófényes szőrtelenítő készülék

3. Szőrtelenítés
A szőrtelenítés a tavaszi-nyári szezon fő kérdése, mindenkinél más módszer jön be, a közös cél azonban ugyanaz: minél simább bőr, minél hosszabb ideig. A borotva, a szőrtelenítő krémek, az epilátor és a gyanta mellett egyre elterjedtebbek az otthoni tartós szőrtelenítő készülékek is. Múlt héten megismerkedhettünk a Remington legmodernebb villanófényes (IPL) technológiával ellátott i-LIGHT készülékével, mely fájdalommentesen, akár 12 hónapos szőrmentes állapotot biztosít. Olvassatok utána és próbáljátok ki, az új Remington készüléket május 31-ig 15 ezer forintos kedvezménnyel vásárolhatjátok meg!

Remington

Amire felhívnánk mindenkinek a figyelmét: ne higgyetek a végleges szőrtelenítést hirdető reklámoknak, sajnos olyan még nem létezik, de azért az 1 év már nem hangzik olyan rosszul, nem igaz?!

4. Fényvédelem
Akik az elmúlt hetekben huzamosabb ideig tartózkodtak kint a napsütéses időszakokban talán már tapasztalták, hogy milyen könnyű leégni. Sajnos ma már nem elég a napozáskor gondoskodni a fényvédelemről, a mindennapok során is érdemes UV szűrőkkel ellátott krémeket és sminktermékeket beszerezni azoknak, akik rendszeresen tartózkodnak a napon.

5. A tökéletes fürdőruha beszerzése
Az idei fürdőruha kínálatról hamarosan bővebben is írunk, mindenesetre már most érdemes tisztázni magunkban, hogy milyen fürdőruháink vannak, kell-e új (persze, hogy igen :) ) és hogy az milyen legyen. Valamint nem szabad az utolsó pillanatra halasztani a vásárlást, tapasztalatból tudjuk, hogy az elképzelések és az üzletek kínálata a legritkább esetben egyeznek, időt kell hagyni a tökéletes darab megtalálására.

fürdőruha szezon

fürdőruha szezon

fürdőruha szezon

Képek forrása: FGR, Remington