Magazin

Témák

3x3 Színes fürdőruhák

Bár még előttünk van a húsvét és helyenként hózáporokat is ígérnek, mi már a strandszezonra készülünk. Az üzletekbe ugyanis egyre több fürdőruha érkezik, melyek közül kiválogattuk most a színes, mintás darabokat.

Lassan elérkezik a régóta várt nyár, amire nem árt időben felkészülni. A hazai üzletekben már megjelentek az első fürdőruhák, érdemes őket még a szezon előtt megnézni! A mostani kínálatból levonható, hogy még mindig a pánt nélküli fazonok hódítanak, illetve egyre több egyrészes darab is megjelenik. Lássunk most fazonoktól függetlenül kilenc vidám, színes fürdőruhát!

H&M virágos bikini felső
A H&M kínálatában már most nagyon sokféle fürdőruha megtalálható. Igaz, hogy a fazonok terén sajnos kevés a választási lehetőség, többnyire ehhez hasonló darabokat kapni. A különbség csak annyi, hogy vannak szivacsos – mint ez a virágos is – és bélés nélküli bikinik. A húzásoknak és a kis mintáknak köszönhetően kicsit erősít ez a felsőrész és további pozitívum, hogy akár nyakba köthető fazonná is alakíthatjuk.

Mango virágos egyrészes fürdőruha
Az egyrészes fürdőruhák szépen lassan visszajöttek a divatba. Szerencsére, azt kell mondjuk, hiszen így sokkal változatosabb kínálatból válogathatunk. Ez a fehér virágos mélyen dekoltált darab értelemszerűen nem úszáshoz ajánlott, sokkal inkább passzol egy part menti koktélozáshoz egy kendővel és szandállal kiegészítve.

Women’Secret kockás bikini felső
A pasztellszínekről már éppen eleget beszéltünk, így most nem fejtenénk ki részletesebben, hogy mennyire divatosak. Ez a kockás darab, visszafogott, kislányos bájával hódít, emellett pedig még barnábbnak tűnik a bőrünk benne. Ami a fazonját illeti, aki ugrálni szeret a vízparton, az lehetőleg ne ezt a pánt nélküli felsőrészt válassza.

New Yorker tengerész stílusú bikini
A tengerész stílus minden évszakban menő, különösen a nyári időszakban népszerű. A vízszintes csíkozás ebben az esetben is erősít, tehát nem feltétlen kellenek hozzá hatalmas méretek. Ilyen darabokkal biztosan nem nyúlhatunk mellé, egy egyszerű sötétkék rövidnadrággal és más tengerész stílusú kiegészítőkkel kész is a strandruha.

H&M egyrészes fürdőruha
Az egyrészes fürdőruhák között nem csak a nyitott, hanem a zárt fazonok is népszerűek. Igaz, ebben a darabban van egy kis rafináltság, ugyanis míg elölről egy kifejezetten konzervatív modellnek tűnik, addig hátulról egy kivágott, hálós fürdőruhát kapunk. Függőleges mintázata optikailag egy kicsit slankít, amire szükség is van ennél a barackos árnyalatnál.

Topshop pöttyös bikini
A Topshop kínálatában rengeteg vintage stílusú bikinivel találkozni, érdemes köztük válogatni, hogy egyedi fürdőruhánk legyen a hazai strandokon. Ez a fekete-fehér darab már pöttyeinek köszönhetően is némi kislányos hangulatot áraszt, amire rátesz még egy lapáttal a mellrészen és a csípőnél található fodor is. A fodrok ráadásul erősítenek is egy kicsit, így kisebb domborulatokkal rendelkező lányoknak is jól áll.

Pull and Bear navajo mintás bikini felső
A Pull and Bear kínálatában rengeteg navajo mintás ruhadarabot és kiegészítőt találunk. A narancssárga, sötétkék és sárgán alapuló díszítés nagyon jól köszön vissza ezen a fodros bikinifelsőn. Ahogy már a Topshop darabnál is említettük, ezek a fodrok is erősítenek.

Zara trópusi mintás bikini felső
A klasszikus háromszög fazonú fürdőruhákkal szinte alig találkozni a hazai üzletekben. Nos, ez a madaras darab kivételt képez, sötétkék és sötétzöld mintázatát a világoskék pántok oldják fel. Aki szereti a különlegesebb fürdőruhákat és unja a csíkos és kockás darabokat, annak megéri bevállalni.

New Yorker színes csíkos bikini felső
A pasztellszínek mellett természetesen a kicsit élénkebb tónusok is divatosak, így megjelennek a fürdőruhákon is. Ez a fekete kontúros csíkos darab világos színeinek köszönhetően erősíti a melleket. Viseljük más, harsány színű nadrággal vagy kendővel!

Hamarosan a katalógusunkban is frissítjük az idei fürdőruha kollekciókat!

Kapcsolódó cikkeink:
3x3 Tavaszi kendő
3x3 Férfi póló
3x3 színes tavaszi táska
3x3 Balerina cipő tavaszra

Kép forrása: Fashion Gone Rogue
Mihály Viktória