Magazin

Témák

25 éves a Londoni Divathét

Évfordulójához érkezett az idei Londoni Divathét, mely negyed évszázada mutatja be a szigetország tervezőinek ruhakölteményeit. Néhány emlékezetes pillanatot elevenítünk fel.

Aki nem járatos a divatvilágban, annak is természetes, hogy a New Yorki-i divathét után a londoni következik, azonban az eredetéről keveset tudunk, pedig hosszú múltra nyúlik vissza. Az esemény egy nyugat londoni autóparkolóból nőtte ki magát, a mai színhelyig, a Somerset House-ig. Kezdetben a divatbemutatók és a kiállítások erősen a rendezvényt is támogató iparra fókuszáltak. 1992-ben, a recesszió közepette, hogy csökkentsék a költségeket a tervezők még arra is képesek voltak, hogy a Ritz néhány szobájába vigyék át a bemutatót, csak hogy ne szakadjon meg a sorozat. Egy évvel később, azonban visszaszerezte korábbi fényét az esemény, amikor a fiatal Naomi Campbell topless végiglejtett a kifutón Philip Treacy ruhakölteményében. Később, az évtized dizájner tanulója, Stella McCartney nyitóbemutatója olyan sikert ért el, hogy azonnal elkelt a ’95-ös tavaszi-nyári kollekciója. A ’90-es években az egyre nagyobb problémát jelentő anorexia ellen is felléptek a szervezők, a teltebb alkatú Sophie Dahl szégyenlősen lejtett végig a kifutón a jó ügy érdekében. A 25 év alatt olyan neves tervezők debütáltak itt, mint Betty Jackson, Ghost, David Fielden és a feledhetetlen John Galliano.
A Divathét hivatalos oldalát, illetve a részletes programot itt találod.

Kattints a képekre a nagyobb méretért!

'96-ban még a Barbie-stílus volt a menő és Naomi, aki melleivel megmentette az eseményt

Az új évezred magával hozta a futurisztikus stílust és a LFW-en debütált Ghost egyik modellje 2005-ben

 Forrás: Independent.co.uk

 

Mihály Viktória